Baktalórántházi-erdő Természetvédelmi Terület, Baktalórántháza
A településtől délnyugatra fekvő 310,9 hektár kiterjedésű erdőt 1977-ben nyilvánították védetté a korabeli Nyírségre jellemző homoki gyertyános-kocsányos tölgyes és gyöngyvirágos tölgyes állományok védelme érdekében. Az ősi erdőtársulások mára töredékükre zsugorodtak, a megmaradt foltok azonban gazdag élővilágnak jelentenek menedékterületet. Erdőrezervátum része a természetközeli állományok oltalma mellett erdészeti génmegőrzési feladatokat is ellát, tekintettel a tölgy és a gyertyán kiváló itteni növekedési sajátosságaira.
A homoki gyertyános-kocsányos tölgyes állományalkotó fafajai a kocsányos tölgy és a gyertyán. Gyakori elegyfa a nyír, a madárcseresznye, a mezei juhar és a mezei szil, ugyanakkor a melegebb és szárazabb domboldalakon a balkáni elterjedésű ezüsthárs is megfigyelhető. Kora tavasszal még lombfakadás előtt virít az odvas és ujjas keltike szinte összefüggő szőnyeget alkotva az erdő alján. Hegyvidéki erdők hangulatát idézik a hagymás fogasír, a szagos müge, a kapotnyak, az erdei varázslófű, a kis télizöld meténg és a nem túl gyakori borzas imola. Kiemelt botanikai értéke a területnek a debreceni csormolya és az erdélyi elterjedésű bihari csormolya, megtelepedésüket az erdő hűvös mikroklímája tette lehetővé. Gombavilága is különösen gazdag, köztük több védett faj előfordul. Az ágas tapló 20-50 cm átmérőjű nyelv alakú kalapokból felépülő kezdetben szürkés, majd barnára érő ritka faj. Ősszel az idős tölgyek gyökérzete mentén csoportosan nő a gyökeres álpereszke, nagytermetű gomba, akár 1,5 kg tömegű is lehet. Az öreg fatörzseken, tuskókon fejlődik a fehér színű rendkívül érdekes megjelenésű süngomba és a retekszagú óriás bocskorosgomba. A gyöngyvirágos tölgyesekben a gyöngyvirág mellett a széleslevelű salamonpecsét és a ligeti perje is előfordul. Orchideákból érdemes megemlíteni a széleslevelű nőszőfű állományokat, de találkozhatunk itt békakonty, madárfészekkosbor és kétlevelű sarkvirág néhány példányával.
Az idős fák kidőlt korhadó törzsek, szétmálló tuskók sok rovarfaj számára nyújtanak élőhelyet. A szarvasbogár, orrszarvúbogár és a nagy hőscincér egyedei fejlődésük kezdeti szakaszában a rönkökhöz kötődnek. Európa legnagyobb darazsa, az óriás tőrösdarázs is megtalálható erre. Impozáns mérete és kissé rémisztő külseje ellenére főként csak az előbb említett orrszarvú-és szarvasbogarak lárváira jelent veszélyt.
Az öreg fák alkotta erdőrészekben gyakran hallható a varjú méretű fekete harkály kiáltása. Koromfekete tollruhája és piros „sapkája” jól megkülönbözteti a többi harkályfélétől. A méretes fák törzsén zöld küllő, nagy fakopáncs, közép fakopáncs táplálék után kutató példányai láthatóak. A fekete gólya, nagyméretű gallyfészkét, rendszerint nyiladékok, erdei utak felé építi, utódait gyíkokkal, kígyókkal és békákkal táplálja. Májusban már láthatóak a darázsölyvek nászrepülő példányai, amint párjuknak imponálva a levegőben szárnyaikat a testük felett összecsapják. Fészkét idős tölgyfákra építi, gyakran használ hozzá lombos faágakat, amely alapján könnyen megkülönböztethető más ragadozó madárétól. A nyugati piszedenevér tipikus erdőlakó, fokozottan védett faj. A faodvakból éjszaka indul zsákmányszerző útra, ennek során lepkéket, bogarakat ejt el. Hegyvidéki faj, de az utóbbi években a Baktai-erdőben is igazolták a nagyfülű denevér jelenlétét. Az összefüggő idős tölgyesekben augusztustól faodvakban neveli utódait, melyeket lepkékkel, bogarakkal táplál.
A ligeterdők cserjés, bokros szegélyzónájában telepszik meg a nagy pele. Kedveli a gyümölcsöket, szívesen fogyasztja különböző haszonnövények érett termését, rügyeket, virágokat. Az erdőben, az árokpartokon található cserjék gazdag tápanyagtartalmú bogyóit eszi. A nyuszt erdőlakó, kerüli az ember közelségét és a nagy kiterjedésű mezőgazdasági kultúrákat. Fiatal erdőállományokkal szemben előnyben részesíti a gazdag aljnövényzetű, idős, őshonos fákból álló élőhelyeket. Fákon tanyázik, kikorhadt üregekben, nagyobb méretű madárfészkekben alakítja ki búvóhelyét.
