Bátorligeti-legelő Természetvédelmi Terület, Bátorliget
Az ősláptól nyugatra található az erdőirtások hatására a homoki tölgyesek helyén létrejött Nagy-legelő. Vízfolyásokban szegény, gyér lefolyású, száraz terület. A kiterjedt, változó térszínű homoki gyepeket korábban birkával, napjainkban inkább szarvasmarhával legeltetetik. Az erdőirtások helyén létrejött magasfüvű gyepek a legeltetés eredményeként a száraz, meleg homokterületeken fokozatosan alakultak át homokpusztai gyepekké. Természetességét mutatja, hogy több értékes fajt megőrzött az egykori erdőssztyepp elemek közül. A bátorligeti Nagy-legelő a Délkelet-Nyírség kistáj jellegzetességeinek gyűjtőhelye, azonban az utóbbi évtizedekben sok negatív hatás eredményeként élővilágának sokszínűsége és a védett fajok száma jelentősen csökkent. Legértékesebb, kevéssel több, mint 23 hektáros részét 1986-ban nyilvánították országos védetté Bátorligeti-legelő Természetvédelmi Terület néven. Növényvilága kiemelkedő jelentőségű, több védett és fokozottan védett fajjal. A Nyírség bennszülött növénye a magyar kökörcsin. Arasznyi méretű, finom szőrökkel borított növény kékeslila virágokkal, melyeket az őzek, nyulak gyakran lecsipegetnek. Levelük különféle illóanyagokat tartalmaznak, ezért a haszonállatok nem fogyasztják. Az élőhelyi feltételek változása miatt a hajdani állománya mára töredékére zsugorodott. A tátogó kökörcsin hazán egyik leginkább veszélyeztetett faja, utolsó ismert állománya a legelőn él, sajnos az erőteljes és kedvezőtlen változások a faj hosszútávú fennmaradását veszélyeztetik. A hegyvidéki gyepekre jellemző faj az élénk lila színű leánykökörcsin, kedveli a napsütötte déli lejtőket, ahol kora tavasszal elindul a virágzás, ami akár két-három hétig is tarthat. A kökörcsinek virágzása összeér, ezért a három faj egymással keveredhet. Fény és melegigényes faj, ezért déli fekvésű gyepek lakója a 15-40 cm-re megnövő kékeslila virágú növény magyar nőszirom.
Az Alföldön kifejezetten ritka, a sárga szirmú tavaszi hérics. Foltokban megmaradt állománya kora tavasszal nyitja szirmait. Ízeltlábúak közül a fokozottan védett fekete színű magyar futrinka különösen érzékeny az élőhelyén bekövetkező változásokra, a legelőn még stabil állománya található. A 22-30 mm testméretű futrinkák nappal a tűző nap elől farönkök, kövek alá húzódnak be, vagy tehéntrágya alá ássák be magukat, éjszaka indulnak vadászni. Akár 6 cm testhosszúságú sisakos sáska jellegzetes fejdísze alapján könnyen azonosítható. Napközben leginkább fűszálakon pihen, színe barna és zöld árnyalatú lehet attól függően, hogy milyen környezetben tartózkodik.
A homoki gyík, ahogy a neve is mutatja elsősorban laza talajú, elsősorban homokterületek lakója. Kora tavasszal bújik elő téli rejtekéről és október végéig aktív. Táplálékát apró rovarok, pókok képezik. A legelő közelében található homokbányák fokozottan védett fészkelő madara a feltűnő színezetű, rigó nagyságú gyurgyalag. Gyorsröptű madár a darazsakat, a kőrisbogarakat és a lepkéket a levegőben ejti el. Fészkét a függőleges partfalakba, közel két méter mélyre ássa, ebben hat-hét fióka fejlődik, etetésükben mindkét szülő egyformán részt vesz. A tövisszúró gébics nevét tipikus „gébicses” viselkedésformájáról kapta, miszerint főleg rovarokból, gyíkokból, ritkábban kisemlősökből álló táplálékát kökény, vadrózsa, galagonya bokor hegyes ágvégeire, tüskéire szúrja. Fészkét a legelő melletti utak, árkok, mezsgyék szélén lévő bokrosokban építi. A mesterséges fészekládákat szívesen elfoglalja a vörös vércse. Gyakran megfigyelhető, ahogy szétterített farokkal és gyors szárnycsapásokkal szinte egy helyben lebegve „szitál”, hogy pockokból, nagyobb méretű rovarokból vagy gyíkokból álló táplálékát ügyes manőverrel elkapja. A legeltetett, rövidfüvű területrészek lakója az ürge. Karcsú testű világos sárga bundájú rágcsáló kis fülekkel és nagy szemekkel. A ragadozók elől több méteres szerteágazó földalatti járatrendszerében húzódik vissza, itt neveli utódait. A legelőn az állattartó telep közelében erős állománya figyelhető meg.
