Kaszonyi- hegy Természetvédelmi Terület, Barabás
A Bereg-Szatmári sík egyik fontos jellegzetessége, hogy a tökéletesen sík térszínből kis kiterjedésű, lankás lejtőkkel határolt szigetvulkánok emelkednek ki. Ilyen hazai területen a Kaszonyi- és a Tarpai-hegy, ill. határainkon túl, de a közvetlen közelben a Zápszonyi-, a Nagybégányi- és a Dédai-hegy. A hegyek átlagos magassága csak kevéssel haladja meg a 160 m-t. A Kaszonyi-hegy hazánkban lévő legmagasabb pontja a Bárci-tető 219,6 méter magas, az országhatáron túli Veresmáj 221 méterre emelkedik a tengerszint felé. A Kaszonyi-hegy mintegy 11-12 millió éves korával a fiatal vulkánok közzé tartozik, fő kőzetalkotója a vöröses árnyalatú, szalagos riolitláva, a perlit és a világos színű tufa. A "Zuhogó" és a "Szádok-oldal" területén több olyan vízfakadás van, amely csapadékos időszakban aktívak, azonban száraz időszakban elapadnak, állandó forrásként nem működnek.
A hegyen jelenleg az egyetlen, gazdálkodási forma a szőlőművelés, főként leányka és bakator fajtákat termesztik. Jelentősége régen minden bizonnyal nagyobb volt, írásos feljegyzések alapján már a középkorban is termesztettek szőlőt, azonban mára a területek nagy része elvadult. A melegebb lejtőkön korábban nagyobb kiterjedésű gyümölcsösök is lehettek, amelyek mára szinte teljesen megszűntek. A korábbi gyümölcstermelés jelentőségére utal azonban az, hogy a hegy oldalain, erdőszéleken, sőt a ritkásabb erdőkben is sokfelé találhatók gyümölcsfa-egyedek, pl. a működő kőbánya közelében több, részben koros cseresznye- és diófa; a D-i és DK-i oldalon sokfelé a birs, helyenként a házi berkenye is.
A területet 1991-ben közel 160 hektáron nyilvánították országos védetté azzal a céllal, hogy az Alföld legmagasabb pontjának a Beregi-sík egyik szigetvulkánjának a geológiai értékeit megóvják. Kiemelt feladat, hogy a mozaikos élőhelyegyüttesek, mint az ezüsthársas szurdokerdő, kocsánytalan-dárdáskaréjú tölgyes szurdokerdő, tatárjuharos tölgyes sziklagyep-sztyepprét mozaikok növény- és állatvilágát hosszútávon megőrizzék. A természetvédelmi terület kis kiterjedése ellenére fajgazdag, a növények száma meghaladja a 250 fajt, a gerincesek fajszáma 130 körüli, de a legértékesebb élőlényei a gerinctelenek közül kerülnek ki.
A kora tavasszal virágzó agárkosbor példányai a sziklagyep lejtőkön tömegesen jelennek meg. Jóval ritkábban találkozhatunk a hegy keleti oldalán, az országhatár szomszédságában nyitó pázsitos nőszirommal. A házi berkenye hosszú életű, közepes termetű, melegigényes védett fafajunk, népi nevén fojtóska, fojtós berkenye, kerti berkenye körte alakú, sárga színű termései már messziről láthatóak a déli lankákon.
Igazi különlegességek az Alföldön az itt előforduló rovarfajok egy része. A sokbordás futrinka többnyire a fás, ligetes élőhelyek lakója, hazánkban az északkeleti területek kivételével máshol nem fordul elő. Az Štys-tarsza közepes termetű röpképtelen szöcskefaj, rejtőszíne miatt nehezen észrevehető a sűrű fűben, megzavarva apró ugrásokkal igyekszik elmenekülni. Ritka tarszafaj, hazánkban kisméretű, egymástól elszigetelt állományok élnek a Zemplénben, Szamosközben és a Fekete-Körös mentén. A Szatmár-Beregben a félárnyékos erdőszegélyek, rétek gyakori faja a vöröslábú hegyisáska, az ország északkeleti részének kivételével máshol nem él. A jellegzetes és messze hangzó hangja alapján az erdélyi avarszöcske könnyen azonosítható, a csalános ill. rózsa- és szedercserjés, bozótos helyeket kedveli. A nagyfoltos hangyaboglárka mediterrán jellegű alfaja az utóbbi időben nem került elő a területről, azonban korábban egyetlen alföldi adatként innen írták le.
A sziklapárkányok kiváló fészkelési lehetőséget nyújtanak hazánk legnagyobb bagolyfajának az uhunak. Hazai állománya a táplálkozóterületek csökkenése, a fészkelőhelyek megszűnése miatt folyamatosan csökken. Évente egyszer költ, a kora tavaszi tojásrakást intenzív násztevékenység előzi meg, ilyenkor a madarak kiáltása az éjszakai órákban több kilométerre hallatszik.
