Turul emlékmű, rakamazi hajfonatkorong, Rakamaz
Rakamaz városrehabilitációs programja keretében a város főtere? is megújult. Ez igazán nem is tér volt eddig, hanem a település legforgalmasabb pontja. Ezt zárták le, s térkőburkolattal látták el. A kikövezett tér közepén, a Szent Istvánról elnevezett római katolikus templom előtt, a Szent István úton 2009. október 9-e óta áll Bíró Lajos alkotása, egy hatméteres mészkőoszlop, melynek tetején egy turulmadár látható. Az emlékoszlop egy szikláról indul, talpazata közel 80 cm. A felfelé karcsúsodó emlékoszlop alsó részén palmetta motívumos faragás látható, melyhez a rakamazi tarsolylemez szolgált alapul. A mészkőoszlop tetején áll a rakamazi hajfonatkorongon ábrázolt turul, mely bronzból készült, s magassága 1,6 méter. Kérdezhetnénk, hogy miért éppen ez az ábrázolás került az oszlop tetejére? A magyarázat az, hogy 1955 és 1974 között számos olyan lelet került elő véletlenül a földből Rakamazon, amely arról tanúskodik, hogy valaha ez a föld valamelyik fejedelemhez tartozó magas rangú személy nyugvóhelyéül szolgált. Erre példa a rakamazi hajfonatkorong megtalálása.
Az 1950-es évek közepén a település határában lévő Túróczi-parton vagy más néven Gyepiföldön (Rakamaz-Strázsadombon) homokbányát nyitottak. Homokkitermelés közben Soltész János helyi lakos sírra bukkant, s fejtől derékig ki is bontotta azt. Ekkor talált egy női csontvázra, melynek mellén két darab tenyérnyi nagyságú ezüst korong feküdt. Hogy ez a páratlan szépségű leletanyag megmaradt az utókornak, az Bobok Elemérné, született Mokos Katalin helyi óvónőnek köszönhető, aki felismerte ennek a jelentőségét, és a honfoglaláskori leletekkel azonnal Nyíregyházára sietett a múzeum igazgatójához. A fellelt tárgyak közül a karmaiban madárfiókát tartó, kiterjesztett szárnyú sast ábrázoló, aranyozott ezüstkorong pár keltette fel a muzeológusok érdeklődését. A másnap helyszínre érkező régészeket sajnos csak a szétdúlt sírok látványa fogadta, de a később a közelben talált sírleletekből mégis következtethettek arra, hogy milyen tárgyi kultúrával rendelkező lakosság élhetett a környéken a honfoglalás idején.
A homokbányában fellelt korongpár azonos kidolgozású és azonos képe jelenetet hordoz. A női hajfonat díszéül szolgáló korongpár vékony ezüstlemezből készült. Peremsávján belül növényi elemekkel átszőtt, szétterjesztett szárnyú ragadozó madár (sas) látható, amely karmaiban két kisebb madarat, csőrében leveles ágat tart. Az ábrázolás kidomborodik a háttérből, felületét elsőrangú ötvöstudással rendelkező mester dolgozta ki. A 8,2 cm átmérőjű korongok felülete dúsan aranyozott. A két korong kidolgozottsága nem egészen azonos, nem is egy időben, s nem is egy mester keze által készültek. Ennek az lehet a magyarázata, hogy az előkelő rakamazi hölgynek korábban csak egy hajfonatkorongja volt, amelyet még férjhezmenetele előtt kapott (ugyanis a lányok egy varkocsba fonva hordták a hajukat, a férjes asszonyok pedig kettőbe). Férjhezmenetele után kellett a korábbi mellé újat készíttetnie, amelyet már nem állott módjában ugyanabban a műhelyben, ugyanattól a mestertől megrendelni.
A legkézenfekvőbb feltevés szerint a rakamazi sas nem más, mint az Árpádok ősatyjának vélt turulmadár megjelenítése. (A turul a sas török neve, amely a magyar nyelvbe is átkerült.) A turulmadár a rakamazi korong hatalmas égi madara, az eget eltakaró szétterjesztett szárnyaival és legyezős farkával, karmaiban roppant erejét jelképező, elragadott madarakkal. Segítő szellem voltára utal a csőrében tartott életfaág. Azt is vélték, hogy a sas az életfa csúcsán ül, s onnét hozza le a földre az újszülöttek lelkét. A sas vagy turul tiszteletét bizonyítja az Árpád-ház eredetmondája, amely szerint e nemzetség Emese és a turulmadár nászából ered. E pompás korongpár nem csupán nagyszerű ötvösmunka és női ékítmény, hanem ősi hitvilágunk több mint egyévezredes emléke is. A korongot a felül és alul a perembe beütött két lyukon át domborfejű szögecsekkel erősítették a valószínűleg bőrből készült hátlaphoz, s ahhoz a bőrszalaghoz, amelyet a hajba fontak.
