Vajai-tó Természetvédelmi Terület, Vaja
A mintegy nyolcvan hektár kiterjedésű tó Vaja településtől délnyugatra helyezkedik el. Kialakulásának kezdete a többi nyírségi tóhoz hasonlóan az utolsó eljegesedés időszakára tehető, mikor az elhagyott folyóvölgyek, földkéreg elmozdulások, a homok- és a lösztalaj szél általi mozgásai lefolyástalan tómedret alakítottak ki. Az 1800-as évek végén még természetes vízjárású tavat a falu kenderáztatásra használta, de a nádvágás és a halászati tevékenység is jellemző volt a területen. A tó a huszadik század közepére kiszáradt, állandó vízszintjét egy záró műtárgy beépítésével biztosították, míg a vízpótlását a Vajai-főfolyás tette lehetővé. A meder szomszédságába telepített szinte folyamatosan működő talajvízkút főként a nyári hónapokban jelentkező párolgási veszteséget tudta enyhíteni. A tó vízszintjét elsősorban a csapadékviszonyok és a hőmérséklet határozza meg. Az elmúlt évek csapadékszegény időjárása, a csökkenő talajvízszint és az évi középhőmérséklet emelkedése kedvezőtlenül hatott a tó vízállására, 2020-ban a meder több mint fele szárazon állt.
A Vajai-tó védetté nyilvánításának előkészítését 1975-ben Borsy Zoltán geográfus szakmai véleménye alapján kezdték el. A vizsgálatokat végző szakemberek szerint, bár jelentős a víztér körüli zavarás mértéke és a nem természetes területhasznosítás aránya, mégis fontos értéket képvisel a tómeder. Az egymást követő felmérések kiderítették, hogy a tározó növénytársulásai, elsősorban az úszószigetei kiemelt természeti értékek hordozói és fontos szerepet játszanak szűrőkapacitásuk által a víz tisztántartásában. A területet élőhelykínálata és egyedülálló fajösszetétele miatt 1996-ben természetvédelmi területté nyilvánították 77,8 hektáron, majd az Uniós csatlakozásunkat követően a Natura 2000 hálózat része lett.
Napjainkban egy felgyorsult átalakulás szemtanúi lehetünk, ami több tényező együttes eredményének hatására a nyílt vízfelület folyamatos csökkenését eredményezi. A terület legértékesebb részeit továbbra is a tó délnyugati részén lévő úszóláp szigetek jelentik, melyek egy rész már a hetvenes években elvesztette „úszósziget” jellegét és lehorgonyzott a mederaljzatra. Ezek az élőhelyek számos ritka és védett fajnak nyújtanak életteret, megtalálható itt a hazánkban ritka közepes termetű tarajos pajzsika, valamint egy másik védett haraszt a szálkás pajzsika. A csónak kikötőnél lévő egykori úszósziget vegetációja még üde és természetközeli állapotot mutat, előfordul benne az elnyúló, kúszó szárú lápi csalán és jelen van, helyenként sűrű állományt alkotva a védett tőzegpáfrány.
A tavat gazdag rovarvilág népesíti be. A vízben a mocsári és a hínárnövények között víziskorpió és sárgaszegélyű csíkbogár él, 18 fajból álló vízipoloska állománya országosan is kiemelkedő. A légivadászok, valamint a széleslábú szitakötő könnyen felismerhető, gyakori fajok. Az órisásszitakötő tekintélyes mérete és méltóságteljes repülése alapján azonosítható. A mocsári teknős általában márciustól aktív, azonban rejtett életmódja miatt csak ritkán látható. Fennmaradását az élőhelyi feltételek változása mellett az idegenhonos vörösfülű ékszerteknős térhódítása is veszélyezteti.
A tó madárvilága változatos, az óvatosabb nádirigók és törpegémek ritkán repülnek ki a fészküket rejtő nádszegélyekből, jelenlétükre változatos hangadásuk hívja fel a figyelmet. Újabban vörös gém is megtelepedett, rendszeresen költ a búbos vöcsök és kialakult egy kisebb bakcsótelep. Könnyen észrevehetőek a nádszegélyben keresgélő szárcsák és vízityúkok, néha a táplálék után kutató szürke gémet és a levegőben imbolygó barna rétihéját is megpillanthatjuk. A terület fokozottan védett ragadozója a vidra, főleg halat zsákmányol, de megeszi a kagylót, a csigát, sőt a téli hónapokban az iszapban megbúvó békát is.
