kozepkoritemplomokutja@gmail.com +36 30/446-8383

2019. szeptember 19.

Őszi barangolásra csábítanak templomokhoz és romokhoz

Kell-e meggyőzni valakit arról, hogy ősszel a legszebb a természet? Amikor a fák, bokrok zöld ruháikat színpompás köpönyegre váltják, amikor minden napra tartogat valami meglepetést a reggel, miután felszáll a hajnali köd? Kezdetét vette az őszi túraszezon. A Középkori Templomok Útja Egyesület és a Vidék Kincse Egyesület közös szervezésében négy örökségtúra is indul idén ősszel. Az elsőn a nyíregyházi bokortanyák világának felfedezésére invitálják a résztvevőket, kerékpárral. A három további három túra keretében a Zemplén felfedezésére bátorítják a szervezők a résztvevőket, busszal és hosszabb, rövidebb gyalogtúrák keretében a vidék legérdekesebb műemlékeit, középkori romjait ismerhetik meg az érdeklődők.

A túrák időtartama alatt szakvezetést, kerékpáros és gyalogos túravezetést biztosítanak. A túrákon történő részvétel ingyenes, jelentkezéseket, a túrafelhívások megjelenését követően fogadnak. Az alábbi túrák közül az elsőre (szeptember 21.) máris lehet jelentkezni.

Szeptember 21. - Tirpák telepesek nyomában (2.)
Kerékpáros örökségtúra a Nyíregyházi bokortanyák között
Útvonal: Nyíregyháza belvárosa - Mandabokor – Rókabokor – Tamásbokor – Nagycserkesz – Nyíregyháza
Szakvezető: Bácskainé Dr. Pristyák Erika, Nyíregyházi Egyetem, Turizmus és Földrajztudományi Intézet egyetemi docense

Szeptember 28. - Zempléni romtúra
Gyalogtúra templomok, várromok és kolostorromok nyomában a Zemplénben
Útvonal: Nyíregyháza – Gönc –Vilmány – Vizsoly – Boldogkőváralja - Nyíregyháza
Szakvezető: Virányi Zsolt, műemléki szakértő

Október 19. - Bodrog-mente örökségtúra
Örökségtúra a Bodrog-mentén és a Bodrogközben
Útvonal: Nyíregyháza - Bodrogolaszi - Sárospatak - Karos - Karcsa – Pácin - Cigánd - Nyíregyháza
Szakvezető: Módy Péter, restaurátor

November 2. - Bortúra a tokaji világörökségi borvidéken
Útvonal: Nyíregyháza – Tokaj – Tarcal - Mád - Tolcsva – Tokaj - Nyíregyháza
Szakvezető: Dr. Szakál Zoltán, Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézet egyetemi docense


Első túra az őszi túraszezonban a tirpák telepesek nyomában bringatúra, tucatnyi bokortanyát érint, amelyet a Tirpák Fesztivál napján szervez a Középkori Templomok Útja Egyesület szeptember 21.-én, szombaton. Az örökségtúra célja a bokortanyák hálózatának és a külterületi természeti értékeknek a megismerése. Nyíregyháza történelmi gyökereit ismerhetik meg a résztvevők. A fesztivál idején Nyíregyháza városközpontjából, az evangélikus nagytemplomtól indulva, mintegy 45 km-t megtéve, számos bokortanyát érintve kalandozhatnak a Nyírség homokot meghódító tirpák telepesek világában a túra résztvevői.

Nyíregyháza egyes helyrajzi számú pontjáról indulva, az Evangélikus nagytemplom és az óratorony megtekintése után a Városalapító Atyák szobránál a betelepülők történetével ismerkednek a bringások. Mindeközben a tirpák fesztiválon ráhangolódhatnak a hagyományokra, gasztronómiára, majd nekivágnak felfedezni a bokortanyák világát. Három tipikus tanyaközében megállva (Róka, Sulyán- és Tamásbokor), a bokortanyákat összekötő földutakon haladva nyerhetnek bepillantást a várost nyugatról övező, sajátos világba.

Gyülekező: 8.30 és 9.00 óra között a Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplomnál (Nyíregyháza, Luther tér).

A túra hossza: 45 km

Útvonal: Nyíregyházi evangélikus templom – Nyíregyháza, Kossuth tér – Lőtér – Mandabokor – Szélsőbokor – Újtelekbokor – Polyákbokor – Rókabokor – Sulyánbokor – Tamásbokor – Nagycserkesz – Geri domb – Nyíregyháza belváros.

Jelentkezés: Középkori Templomok Útja Egyesület
e-mail: kozepkoritemplomokutja@gmail.com
telefon:; +36 70/935-6438, +36 30/446-8383
Jelentkezési határidő: szeptember 20. (12:00 óra)

További információk:
Középkori Templomok Útja Egyesület
e-mail: kozepkoritemplomokutja@gmail.com
telefon: +36 30/446-8383


Fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket!

Ezen a honlapon egy csodálatos világ fog eléd tárulni, amely ismeretlenségével, bájával, hangulatos kis falvaiban megbúvó műemlékeivel, rejtőzködő kincseivel mindenkit rabul ejt. Ismerd meg örökséghelyszíneit, indulj el örökségtúráin és fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket.