kozepkoritemplomokutja@gmail.com +36 30/446-8383

Szabolcsi földvár, Szabolcs

Hatalmas várával Szabolcs vármegye legkorábbi igazgatási, katonai és egyházi központja volt az államalapítás korától az Árpád-kor végéig. A szabolcsi földvár Közép-Európa legnagyobb, épségben maradt földvára. Az első fa, föld szerkezetű földsáncok már a bronzkorban megjelentek Európában, de ezek építéstechnikája soha nem merült feledésbe, az ősi földvárak nem tűntek el nyomtalanul. A IX. században az arab, viking, magyar betörések a Nyugat-Európai országokat védekezésre késztették, ekkor indultak el a nagyobb erőd építészeti munkálatok. Már akkor is a fontosabb épületeket, épületegyütteseket árokkal, koronázott földsánccal övezték.

A magyarországi földvárak datálásával kapcsolatban megoszlanak a nézetek. A Kárpát-medencei földvárak építési idejük szerint különböző képet mutatnak. Vannak olyan földvárak, amelyek a bronzkorban már álltak, másokat germánok vagy szlávok építettek. A X. századtól Magyarország egyre inkább hasonult a szomszédos germán és szláv államokhoz és átvették a szomszédos népek várépítési technikáit. A II. világháború után elinduló földvárkutatások, régészeti ásatások azonban számos földvár esetében bebizonyították már, hogy keletkezésük a 11. század első felére, az államalapítás és a Német-Római birodalommal folytatott küzdelmek időszakára tehető, vagyis a belső konszolidáció megteremtése és a külső fenyegetés elhárítása hívta őket életre. Géza és István állama már a várakra támaszkodott. Az újonnan megszilárduló királyságnak gyorsan ki kellett alakítani várhálózatát, ezért gyakran egykori felhagyott római erődökre támaszkodtak, illetve földvárak helyén fa, föld sáncgyűrűket emeltek.

Az államalapítás korába jön létre a várszervezeti rendszer a Magyar Királyság területén, amely az egész Árpád-korban meghatározza a katonai, védelmi, közigazgatási, egyházszervezési és településfejlődési folyamatokat. A várszervezeti rendszer alapja a földvárak voltak. A földvárakat gyakran folyók mellé, jelentős utakhoz, fontos átkelőhelyek közelébe emelték és nagyon ritka esetben találhatóak valamilyen magaslaton. Kezdetben ezek rácsos szerkezetű sáncok voltak. A vármegyék központjában álló földvárak az Árpád-kor katonai erődítményhálózatai voltak. Bár nevük ezt sugallja, de a földvárak nem faszerkezettel erősített földsáncok voltak, hanem földdel feltöltött favárak. Az ispánok a földvárakban lévő központokból igazgatták a hozzájuk tartozó várbirtokot. A földvárak tehát olyan katonai, igazgatási, egyházi és kereskedelmi központok voltak, amelyből az Árpád-kor városhálózata sarjadzott ki. Az ország keleti felében a várak keleti gyepűjének belső peremén épültek. A legnagyobb Abaújvár és Szabolcs volt, amelyek a Kijevi Rusz felé vezető kereskedelmi utakat zárták le. A keleti területeken elhelyezkedő várak közül kiemelkedett még Borsod, Zemplén, Torda, Kolozsvár. A földvárak egy másik része az 11. században kialakuló hercegségi központokban épültek (Bihar, Nyitra). A XI. század utolsó harmadára a nagy háborúk elmúltával a nagyobb erősségek elveszítették jelentőségüket és betagozódtak a vármegyehálózatba. Szent László korára már nem volt szükség ekkor építményekre, az újabb várak kisebbek lettek, amelyeket olcsóbb volt felépíteni.

A szabolcsi földvár Közép-Európa legnagyobb épségben maradt földvára, melynek lábánál egy román kori templom áll. A szabolcsi földvár régészeti feltárására elsőként 1894-ben került sor, amelyet Jósa András vezetett. Ez a feltárás tette ismertté, hogy a sáncokat valaha gerendaszerkezet tartotta össze.  Másrészt Jósa András arra a következtetésre jutott, hogy a földvár két korszakban épült, tehát a honfoglaláskor a magyarok egy meglévő erődöt erősítettek meg. A földvár életében a legjelentősebb régészeti feltárás 1969-1971 között zajlott le Németh Péter vezetésével. A régészeti feltárásoknak köszönhetően tisztázódott szerkezeti rendszere, használati módja, illetve építésének időpontja. A régészeti kutatások tisztázták a földvár szerkezetét. A keleti oldala mentén egy 7 méter széles és három méter mély vizesárok húzódott, amely a földvárat lényegében egy csatornával leválasztott mesterséges szigetté alakította, amelyet egy felvonóhídon lehetett megközelíteni. A földvár 280 m hosszú, 140 m széles, 33 ezer négyzetméteren elterülő gyeppel fedett háromszög alakú földterület, amelynek három oldalon voltak kapui. A hatalmas mennyiségű földet kazettás faszerkezet tartotta össze. Bár a földvárak neve ezt sugallja, de nem faszerkezettel erősített földsáncok voltak, hanem földdel feltöltött favárak. Tehát ezek favárak voltak nem földből készült várak. A várfalakat egymáshoz erősített kazettákból építették fel, amelyeket földdel töltöttek fel. A szabolcsi földvár sáncának tetején mellvéd és járószint húzódott végig, ahol fel lehetett venni szükség esetén a védelmi állást. A sánc tetejének külső peremén függőleges gerendákból álló mellvéd húzódott, amelyet vesszővel fontak be és agyaggal tapasztottak be. A fölvár három sarkán figyelőtorony állt. A földvár keleti oldala mentén egy 7 méter széles és három méter mély vizesárok húzódott végig, amely a vizet a Tiszából kapta és egy másik ponton a Tiszába vezette vissza. Tehát lényegében a földvárat egy csatornával leválasztották és így egy mesterséges szigetté alakították, amelyet egy felvonóhídon lehetett megközelíteni. A földvárnak három irányban voltak kapui, amelyek ma is érzékelhetők. A sánc legmagasabb pontja és legalacsonyabb belső része közötti szintkülönbség eléri a 16 métert.

Korábban úgy gondolták, hogy a földvárak elsődlegesen hadászati szerepet töltöttek be. Vagyis a földvárak az Árpád-korban olyan mentsvárak voltak, amelyet nem laktak, kizárólag veszély esetén húzódtak be az emberek. A régészeti kutatások bebizonyították, hogy a földvárak állandó lakófunkcióval is rendelkeztek.

A földvárak a katonai, védelmi feladatok ellátása mellett fontos igazgatási centrumok is voltak, ezért többségükben rangosabb kőépületek alapjai kerültek el az ásatások során. Elsősorban a várispánság központi épületei épületek a várak belsejében, illetve a legkorábbi templomaink is itt kaptak helyet. Az ispánok a földvárakban lévő központokból igazgatták a hozzájuk tartozó várbirtokot és vármegyét. A földvárak tehát olyan katonai, igazgatási, egyházi és kereskedelmi központok voltak, amelyből az Árpád-kor városhálózata kialakult.

A favárak hálózatának hanyatlása és földvárrá alakulása a 13. század második felében és a 14. század első felében indul el. A várakat és a hozzájuk tartozó várbirtokot a királyok eladományozzák, ezzel magánkézre kerülnek. Karbantartás hiányában a faszerkezetek elkorhadtak, a benne lévő földfeltöltés pedig szétterült.

 

 

Fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket!

Ezen a honlapon egy csodálatos világ fog eléd tárulni, amely ismeretlenségével, bájával, hangulatos kis falvaiban megbúvó műemlékeivel, rejtőzködő kincseivel mindenkit rabul ejt. Ismerd meg örökséghelyszíneit, indulj el örökségtúráin és fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket.