Földrajz

A Felső-Tisza vidék és a Nyírség természeti képe

>> A terület kialakulása
>> Éghajlat
>> Természeti értékek
>> Élőhelyek és élővilág

A terület kialakulása 

A Felső-Tisza vidék az Alföld ÉK-i középtája, a Nyírséggel és a Zemplénnel határos, részei átnyúlnak az országhatáron, Szlovákia, Ukrajna és Románia területére. Több kisebb tájat foglal magába: a Szatmári-síkság, Beregi-síkság, a Rétköz és Bodrogköz vagy Kárpátalja Tisza-menti területei. A terület része egy hatalmas folyóvízi hordalék által feltöltött területnek, melyet az ÉK-i és K-i Kárpátokból lefutó folyók töltöttek fel.A terület kialakulása az Alföld részeként történt. Mintegy 10 millió évvel ezelőtt süllyedni kezdett a terület és tengeri elöntés alá került. A tengeri elöntés 5-6 millió évig tartott, sekélyesedett és fokozatosan kiédesedett beltóvá alakult. A feltöltést a folyók felgyorsították.A szárazzá vált felszínen fokozatosan megindult az új vízhálózat kialakulása. Ez a vízrajz azonban még gyökeresen különbözött a maitól. A földtörténeti negyedidőszak beköszöntése (2 millió éve) jelentős változásokat hozott a területen.  A folyóvízi feltöltődéssel nagyjából kiegyenlített felszínt újabb süllyedések érték. Ennek az lett a következménye, hogy a környező hegyvidékeken a vízfolyások erőteljes bevágó munkába kezdtek, a hegyvidékek előterében - az alföldi szakaszon - sok durva-szemű üledéket raktak le. Majd a vízfolyások hordalékszállítása kissé megváltozott, finomszemű üledék (apró- és középszemű homok, iszap, agyag) felhalmozódása történt. A későbbiekben éppen ez a sok apró- és középszemű homokot tartalmazó rétegsor képezte a Nyírségi futóhomok forrását. A folyók futásiránya ekkor még egyenesen délre tartott. Csak mintegy 20-25000 évvel ezelőtt - tektonikus mozgások hatására a Bereg-Szatmári-síkság és a Bodrogköz süllyedni kezdett és a Tisza és mellékfolyói így fokozatosan észak felé kanyarodtak, az úgynevezett Tokaji-kapu kinyílása után folytak az Alföld belseje felé. A holocén korszak beköszöntését, 10.000 éve a melegebbé váló éghajlat okozta. ennek hatására a növényzet is változott, a homokfelszíneket is egyre jobban védte a növényzet, azóta nem volt jelentős homokmozgás sem. A folyók oldalazó erózióval a felszíneket egyszerre pusztították és építettek 1-3 méterrel magasabb folyóhátakat. A Felső-Tisza-vidéket így bár nagyjából sík, de finoman változatos felszínek jellemezik. Az elhagyott folyómedrek, részben feltöltődve, lefűzött kanyarulatok, vízzel borított lápos, mocsaras területek az alacsonyabb térszínek, az emberi megtelepedésre alkalmas szintek a Szatmári-síkságon 119 m, a Beregi-síkságon 109 m, a Bodrogközben és a Rétközben 100 m körüli térszínek, homokszigetek vagy folyóhátak. A Szatmár-Beregi-síkság felszínén csak néhány méteres szintkülönbségek alakultak ki. A Rétköz kialakulása megegyezik a Bodrogközével, egyhangú alluviális síkságok ezek is. Hatalmas mocsarak jellemezték, csak az árvízmentesítések után változott a táj. Kisebb felszínváltozásokat eredményező folyóvizi és szélerózió csak antropogén hatásra következett be. A sík területet két kiemelkedés teszi érdekessé. A tarpai Nagy-hegy és az ország­határon húzódó Kaszonyi-hegy. Ezek olyan romvulkánok, amely a belső-kárpáti vulkáni övezet részének tekinthetőek, riolot és dacit építi fel. Élőviláguk is egyedi, fajokban gazdag.

 

Éghajlat 

A terület éghajlatának jellemzője, hogy eltér az Alföldi területekétől, és a kistájakon belül is eltérések figyelhetőek meg. Viszonylag csekély borultságú terület, évi felhőzet 50-55%. Ez lényeges információ, ha kerékpártúrákat szervezünk erre a vidékre. A tél derültebb, hidegebb, mint az Alföldi átlag, de ennek ellenére gyakori a hóréteg eltűnése, a szeles időjárásnak köszönhetően. A nyár felhősebb, mérsékelten meleg, kellemes, augusztustól égész ősszel illatozó a táj, és a gyümölcsökkel megpakolt utánfutók látványa akár a templomok előtt is elvezet.  Már márciustól, áprilisban biciklizhetünk is, túrázhatunk, a kockásliliomos rétek vagy a kárpáti sáfrány szép lila virágát keresve. Pünkösd ünnepétől már a kerékpár mellett kenuzhatunk a Tiszán, a Túron. A mezőgazdaságban fontos tenyészidőszak napsütése alacsony, 1400 óra körüli, és késő tavaszi fagyok is előfordulnak. Az évi középhőmérséklet kelet felé határozottan csökken, alacsonyabb az országos átlagtól, csak 9,5 Co.A csapadék a Nyírség közepén 550 mm, míg a Szatmári-síkság keleti részén 700 mm. Ha azonban nagy szárazság van, akár aszály – mint ahogyan mostanában lenni szokott – tavasszal több magot kell vetni, az alma még az ősz előtt le is hullik a fákról, ha nem öntözik. Viszont a szilva, barack, meggy még zamatosabbá válik, finomabb pálinka vagy lekvár lehet belőle. Néha szeles a vidék, az É-i az ÉK-i szélirány az uralkodó, gyakori az anticiklonális helyzet, melyet a kerékpáros túrákon tapasztalhatunk.

 

Természeti értékek 

A Felső-Tisza vidék a nagy Alföld és a Kárpátok koszorújának találkozásánál található, észak-keleti részén, ahol mindkét terület geológiai, vízrajzi és éghajlati hatása érvényesül, így minden természeti jelenség, ezen belül a növényvilág különösen sajátos módon alakult. A legszebb és legérintetlenebb területeket a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet védi mely a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozik, természetvédelmi területen, mozaikosan elhelyezkedve 11 különböző helyen találjuk mindezt.

A Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzetet 1982-ben hozták létre. "A védetté nyilvánítás célja a tájvédelmi körzet területén a védett növény- és állatfajok, a természetes növénytársulások, a jellegzetes tájképi adottságok, a táj jellegét meghatározó felszíni formák, felszíni vizek, gyepek és egyéb mezőgazdasági területek, erdők, fasorok megóvása és fenntartása. Kialakítása mozaikos szerkezetű, 36 település külterületét érinti: Barabás, Beregdaróc, Beregsurány, Botpalád, Csaholc, Csaroda, Fehérgyarmat, Fülesd, Garbolc, Gelénes, Gulács, Hetefejércse, Kisar, Kishódos, Kispalád, Kisszekeres, Kölcse, Kömörő, Magosliget, Márokpapi, Mátyus, Nagyhódos, Nagyar, Nábrád, Olcsvaapáti, Panyola, Penyige, Sonkád, Tarpa, Tákos, Tiszakerecseny, Tiszakóród, Tisztaberek, Tivadar, Túristvándi, Túrricse. A tájvédelmi körzetben 11 természetvédelmi terület található a Nyírség és a Felső-Tisza-vidék magyarországi területén: Bátorligeti Ősláp, Bátorligeti legelő, Fényi erdő, Baktalórántházi Erdő, Kállósemjéni Mohos-tó, Vajai-tó és a Tiszavasvári Fehérszik a Nyírségben található természetvédelmi területek. A Felső-Tisza-vidék területén a Kaszonyi hegy, Tarpai Nagyhegy, a Tiszadobi ártér és a Tiszatelek-tiszaberceli ártér.

 

Élőhelyek és élővilág

Az ártéri síkságok, a folyók magas vízhozamának köszönhetően évente akár többször víz alá kerülhettek, az egész Alföld felszíne alapvetően két szintre: az árterekre és az ármentes felszínekre tagolódik a felszín. A tavaszi elöntések és a nyár eleji áradások a meghatározóak, melyek az itt élő növények, állatok és az ember életét is meghatározta.A fűz-nyár ligeterdők a folyók mellett, az árterek mélyebb fekvésű részein telepedtek meg. Az ártér középmagas és magas térszintjének jellemző erdőtársulásai a keményfaligetek, azaz a tölgy-kőris-szil ligeterdők. Leggyakoribb fafajaik a kocsányos tölgy, napjainkban is erdőalkotó társulás, mellette a magyar kőris a legelterjedtebb, ide csak a nagy áradások idején jutott el a folyó vize.A folyószabályozás előtt is ármentes,legmagasabb elhelyezkedésű területeken a gyertyános-tölgyesekjellemzőek, melyek napjainkban az egész Alföldön ritkán található meg. Az erdők mélyebb fekvésű, tartós vízborítású foltjain égeres láperdők díszlenek. A lábas égerek mohával borított törzsei között ritka, nedvességkedvelő lágyszárú növények telepedtek meg.A Szatmári-síkság és a Beregi Tiszahát erdeinek aljára már február végén lilás szőnyeget terít a kárpáti sáfrány virága.Lombfakadás előtt nyílik a hóvirág, a tavaszi tőzike, a fiókás tyúktaréj és az erdélyi csillagvirág is. Áprilisban a medvehagyma illatozik az ártéri erdők mélyén (Hortobágyi Nemzeti Park).

A természetközeli erdőállományok sokféle védett állatnak is élőhelyet biztosítanak, köztük ritka, hegyvidéki faunaelemnek számító faj is előfordul, gazdag a lepke- és szitakötő fauna. A hüllők közül a hazánkban jégkorszaki maradványfajként számon tartott elevenszülő gyíkot és a keresztes viperát fontos kiemelni.A nagyobb, háborítatlan erdők biztosítanak fészkelési lehetőséget a rejtőzködő életmódú fekete gólyának, és a főleg darázs- és méhlárvákkal táplálkozó darázsölyveknek.Az odvasodó fák a korai denevéreksikeres szaporodásához is nélkülözhetetlenek, mivel amellett, hogy itt vészelik át a telet, az utódnevelés időszakában is ezeket a természetes üregeket használják. Elvétve kerül csak szem elé, de nem ritka a területen a vadmacska sem.

A Szatmári- síkság és a Beregi Tiszahát területét hajdani folyómedrek kusza hálózata szövi át, igen változatos élőhelykínálatot teremtve feltöltődésük ill. vízutánpótlásuk eltérő mértékéből adódóan. A vízborítás térbeli és időbeli sajátosságaitól függően mocsári ill. lápi életközösségek tenyésznek bennük.A folyamatos vízborítást igénylő élőhelyek közül a legnevesebbek a beregi tőzegmohás lápok (Bábtava, Nyíres-tó, Bence-tó, Navat és Zsid-tó), amelyek a Tisza egykori medrében, erdőkkel körülvéve alakultak ki. Mivel a térség éghajlati adottságai a Kárpátok közelsége miatt már-már hegyvidéki jellegűek, a felmelegedő klíma ellenére is jó állapotban maradhattak fenn ezek az alföldi viszonylatban teljesen egyedülálló növénytársulások, legismertebb a tőzegeper.

Az 1800-as évektől kezdve a füves területek mindinkább kiemelkedő jelentőséggel bírtak a makkoltató sertéshizlalást fokozatosan felváltó szarvasmarhatartás szempontjából. A jószágállomány elégséges téli takarmányozásához szükséges szénát a legjobb fűhozamot adó, nedvesebb területekről nyerték.A nedves réteken termelődött nagy mennyiségű szerves anyag jó részét az őszi kaszálások során eltávolították. A hagyományos kaszálás nem tömörítette a talajukat, és lehetőséget adott a növényeknek a magérlelésre is, megőrizve a láp- és mocsárrétek értékes élővilágát évszázadokon keresztül. A növekvő legeltetési és kaszálási igény következtében egyre gyarapodtak vidékszerte az irtásterületek is.A hagyományos gazdálkodási forma emlékei és a tájkép értékes elemei a régi fás legelők. Jellegzetességük az a néhány termetes tölgy és vadkörtehagyásfa, ami alatt csemegézhettek és délidőn hűsölhettek a jószágok.A füves térségek nagy része ecsetpázsitos, soványcsenkeszes, ritkán hernyópázsitos, enyhén szikesedő nedves legelő, félszáraz kaszáló. Néhol erdőssztyepp jellegű foltokra is rábukkanhatunk , réti őszirózsával vagy réti iszalaggal. A védett növények (kosbor félék, szibériai nőszirom, szikikocsord) mellett több veszélyeztetett állatfaj is előfordul a kaszálással fenntartott gyepes területeken. A nagy szikibagoly lepke lárvája a sziki kocsord szárában fejlődik. Állománya Európa-szerte megritkult, azonban hazánkban még jelentős számban él. Élőhelyeinek megszűnése vagy a faj életciklusa szempontjából helytelen kezelése megkérdőjelezheti fennmaradását.A földön fészkelő haris természetvédelmi szempontból az egyik legjelentősebb madárfajunk. A rejtett életmódú, fürjnél alig nagyobb madár bogarakkal, szöcskékkel, legyekkel, gyom- és fűmagvakkal táplálkozik. Az afrikai telelőhelyükről április végén visszaérkezvén, a hímek jellegzetes reszelős hangjukkal jelölik ki a költőterületüket. Mivel a fiókanevelési időszak egybe esik az első kaszálások idejével, a nem kellő körültekintéssel kivitelezett munkavégzés során mind a tojók, mind a frissen kikelt csibék is elpusztulhatnak.

A folyó menti nedves területrészeken vízhez kötődő madarakat láthatunk: gémféléket, néha fekete gólyát, vadrécéket, vízityúkot, nádi énekeseket. A függőleges partfalak fokozottan védett fészkelő madara a feltűnő színezetű gyurgyalag, mellettük viszonylag gyakori a partifecske és a jégmadár is. A part menti idős fák gyökerei között talál menedéket vizeink ragadozó emlőse, a vidra. A Tisza halfaunájának legértékesebb természeti kincsei sok egyéb halfaj mellett a dunai galóca, a pénzes pér, a Petényi-márna, továbbá a bucó és a durbincs nemzetség védett fajai. Évről évre látványos esemény a Tisza “virágzása”, a kérészrajzás. A tiszavirága folyószabályozási beavatkozások és a vízszennye­zések miatt számos korábbi élőhelyéről eltűnt napjainkra, nagyobb mennyiségben már csak a Tisza és mellékfolyói alföldi szakaszán él. Lárvaként az agyagos mederaljzatban fejlődik 3 évig, majd egy koranyári estén megkezdődik a rajzás. A tiszavirág élete innentől kezdve már csak a folyó feletti nászrepülés idejére korlátozódik („kérészéletű”), de megfelelő környezeti feltételek mellett a vízbe hulló peték biztosítják a faj további fennmaradását.

A folyószabályozások után az árvízvédelmi töltések a hajdani árteret egy keskeny hullámtéri és egy erősen megváltozott hidrológiai sajátságokkal bíró mentett ártéri területre osztották. A hullámtéri holtmedrek kapcsolatukat az anyamederrel hosszú ideig megtarthatták, de a folyómeder bevágódása és a hullámtér feliszapolódása miatt később már csak árvizek idején állt vissza rövid időre az összeköttetésük az élő vízzel.Az ártér jellegzetes képéhez az erdők mellett hozzátartoznak a rétek és a régi medermaradványok, azaz morotvák (az itteni nyelvjárás szerint „halványok”) is.Különleges érdekességgel szolgálnak az extenzív hasznosítású, valamikori ártéri gyümölcsösök maradványfoltjai. Ezek a “dzsungelgyümölcsösök”természetes génbanként őrizték meg számos régi, tájjellegű gyümölcsfajta egyedét.

 

Felhasznált irodalom

Lóki József: A Nyírség és a Felső-Tisza-vidék földrajzi alapjai, In: A Nyírség és a Felső-Tisza-vidék történeti földrajza, szerk: Frisnyák Sándor, Kiadja a Nyíregyházi Főiskola Földrajz Tanszéke, Nyíregyháza, 2002. p. 270.

Frisnyák Sándor: A kultúrtáj kialakulása és terjedése a Nyírség és a Felső-Tizsa vidéken. In: ua.

http://www.hnp.hu/hu/szervezeti-egyseg/termeszetvedelem/oldal/szatmar-beregi-tajvedelmi-korzet)