kozepkoritemplomokutja@gmail.com +36 30/446-8383

Az ismeretlen Szatmár

Örökségtúra az Erdőháton - Tekerj a zöldbe!

Jelentkezem a túrára

2023. április 22.

A 2023. április 22-én induló „Az ismeretlen Szatmár – Örökségtúra az Erdőháton” elnevezésű örökségtúra - a Tekerj a Zöldbe! programsorozat keretében - a Felső-Tisza-vidék egy kevéssé ismert szegletére, a szatmári táj erdőháti részére vezet. A szatmári Erdőhát a Tiszahát és Szamoshát közé eső terület, ahol számos érdekes, de kevéssé ismert középkori templom található. Ezeknek a templomoknak műemléki értékei, falképei, középkori műrészletei, reformáció korából származó dekorációi az elmúlt évek során lezajlott műemlékvédelmi helyreállítások és restaurátori kutatások eredményeként láttak napvilágot.

Az útvonal nagy része a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet alacsony forgalmú hangulatos útjain, a Túr és a Tisza töltésein vezet. A túra első harmadában öt kevéssé ismert, hihetetlenül látványos középkori templomlommal ismerkedhetnek meg a résztvevők. Az örökségtúra nyitópontja ezúttal Kölcsében a Pap Túrja túraközpont, amely az evangélikus templom mellett, az Öreg-Túr partján áll. Elsőként ellátogatunk a kölcsei református templomhoz, melynek helyreállítása már évekkel ezelőtt elkezdődött és a kutatások számos izgalmas eredményt hoztak a felszínre. A templom kuriózuma a 18. században épült fa harangláb, amely szerepel a világörökségi várományos listán. A túra következő állomása az alig 3 kilométerre fekvő sonkádi református templom, amelynek sikeres és bravúros műemléki helyreállítása nem véletlenül érdemelte ki az Europa Nostra díjat. Harmadik állmásunk a középkori eredetű túrricsei református templom, amely a szatmári eredőhát egyik legszebb műemléke. Rövid tekerés után megérkezünk Gacsályra. A Felső-Tisza-vidék templomai közül hatalmas méreteivel, magasba törő több szintes tornyával kiemelkedik a Gutkeled nemzettség által alapított gacsályi református templom, amely valaha a régió leghatalmasabb kazettás mennyezetével rendelkezett. A gacsályi református templom 2014-2015 között lezajlott színvonalas helyreállítását 2019-ben ICOMOS díjban részesítették. A magyar-román határ mellett található Zajta felé haladunk tovább, ahol a római katolikus templom néhány éve lezajlott régészeti kutatása során váratlan és izgalmas középkori részletekre bukkantak a régészek. Garbolcnál elérjük hazánk legkeletibb pontját, majd itt felkapaszkodunk a Túr-folyó aszfaltozott töltésére és egészen Magosligetig páratlan természeti környezetben tekerünk végig. Innen Uszka, majd Tiszabecs felé folytatjuk utunkat, ahol elérjük a Tiszahátat. Tiszabecsnél rátérünk a Tisza kiváló minőségű aszfaltozott töltésére, amelyen egészen Tiszacsécséig, Móricz Zsigmond szülőfalujáig haladunk, ahol megtekintjük a Móricz emlékházat. A program zárásaként ellátogatunk a Túr-bukógáthoz, ahol a Túr és a Tisza találkozik, majd visszatérünk a túra kiindulópontjára, Kölcsére.

 

Indulás

Gyülekező 8.30-tól Kölcsén a Pap Túrja túraközpontban (4965 Kölcse, Kölcsey Ferenc u. 20.).
Indulás 9.00 órakor.

Útvonal

Kölcse - Sonkád (2,8 km) - Csaholc (9,6 km) - Túrricse (2,6 km) - Gacsály (5,2 km) - Zajta (5,2 km) - Rozsály (3,4 km) - Méhtelek (3,6 km) - Garbolc (2,8 km) - Magosliget (16 km) - Uszka (2,3 km) - Tiszabecs (5,8 km) - Tiszacsécse (10 km) - Túr-bukógát (8 km) - Kölcse (6,6 km)

Térkép

https://www.google.com/maps/d/u/0/viewer?mid=1zTZn3eNzNfXhm3zz_1bo_abwHu-sHCM&ll=48.009866931041756%2C22.778769999999984&z=11

Látnivalók

Öreg-Túr folyó; Kölcsei református templom; Sonkádi református templom; Túrricsei református templom; Gacsályi református templom; Zajtai római katolikus templom; Magyarország legkeletibb pontja (Garbolc); Móricz Zsigmond emlékház (Tiszacsécse); Túr-bukógát (Tiszakóród)

A túra teljes hossza

83 km

Nehézségi szint

Könnyű

Költségek

Részvételi díj 1500 Ft/fő, amelyet a túra napján szükséges megfizetni készpénzes formában a túravezetőknek. A kerékpártúra időtartama alatt szervezett szakvezetést, túravezetést és kerékpáros szervízszolgáltatást biztosítunk, továbbá biztosítjuk a túra teljeskörű szervezését és lebonyolítását. A belépők megfizetése önköltséges.

Kerékpár és e-bike bérlés

Igény esetén a KRESZ előírásainak megfelelő KTM Joy és GEPIDA Alboin 300 kerékpárokat biztosítunk a résztvevőknek az örökségtúra időtartama alatt, melynek díja 3500 Ft a túra teljes időtartamára. KTM és GEPIDA típusú e-bike-ok bérlésére is van lehetőség, melynek költsége 8.000 Ft a túra időtartamára. A kerékpárokhoz fejvédőt biztosítunk. Kerékpárbérlési szándékát kérjük, jelezze a regisztráció során.

Felszerelés

A KRESZ - előírásnak megfelelő, megfelelő műszaki állapotban lévő kerékpár és annak kötelező, illetve javasolt felszerelései! Saját kerékpárokhoz pót kerékpár belsőről mindenkinek egyénileg szükséges gondoskodnia.

Szervezők

Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. 
Középkori Templomok Útja Egyesület

Szakvezető, túravezető

Hunyadi Tünde
Szondi Károly

Jelentkezési határidő

2023. április 20. (csütörtök) a megadott elérhetőségeken. 

További információk

Középkori Templomok Útja Egyesület
e-mail: kozepkoritemplomokutja@gmail.com
telefon: +36 30/453-7767; +36 70/466-7874
www.facebook.com/oroksegtura
www.oroksegtura.hu

A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, a rendező szervezettel szemben semmiféle kártérítési igénnyel nem léphet fel.
A program változtatási jogát fenntartjuk!

Fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket!

Ezen a honlapon egy csodálatos világ fog eléd tárulni, amely ismeretlenségével, bájával, hangulatos kis falvaiban megbúvó műemlékeivel, rejtőzködő kincseivel mindenkit rabul ejt. Ismerd meg örökséghelyszíneit, indulj el örökségtúráin és fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket.