A Középkori Templomok Útja csatlakozott a Maketusz osztálykirándulás programjához!
A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Maketusz) 2018 óta szervezi nagy sikerrel a nyári szünetekben megvalósuló BringásVándor Programot. A program sikerén felbuzdulva a Maketusz 2025-ben harmadik alkalommal hirdette meg az egy- és háromnapos kerékpáros osztálykirándulásokat, amelyek rövidebb időtartamban, de ugyanazzal az élményközpontú szemlélettel kínálnak felejthetetlen kalandokat az iskolai csoportok számára.
Ezeknek a kirándulásoknak a célja egyszerű, mégis rendkívül fontos: a diákokat maradandó élményekkel és a kerékpározás szeretetével gazdagítani. Az egynapos bringás osztálykirándulások ingyenesen vehetők igénybe.

Az egynapos osztálykirándulások során a tanulók – igényektől függően – 30–60 kilométeres kerékpártúrán vesznek részt. Útközben lehetőség nyílik látnivalók megtekintésére, helyi programok kipróbálására, pihenésre vagy akár strandolásra is. Az útvonalak megtervezésekor kiemelt szempont a biztonság: ahol csak lehetséges, kiépített kerékpárutakon haladnak a csoportok, másutt pedig kis forgalmú mellékutakon, kerékpározható földutakon vagy töltéseken tekerhetnek. Nincs alkalmasabb terület, mint a Felső-Tisza-vidék: több, mint 300 km-nyi aszfaltozott töltéskorona és 107 km kerékpárút szeli keresztül a térséget.
A szervezők a résztvevők számára minden szükséges felszerelést biztosítanak: jó minőségű kerékpárokat, bukósisakot, láthatósági mellényt, defektjavító készletet és pótalkatrészeket – hogy semmilyen technikai akadály ne ronthassa el az élményt.
A programhoz ajánlott tapasztalt túravezető igénybevétele is, aki helyismeretével és szakmai tudásával segíti a csoportokat, valamint szükség esetén technikai támogatást nyújt. Az egynapos kirándulások akár háromnapos, szállással, étkezéssel és további programokkal kiegészített csomagként is megrendelhetők.
Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy 2026-ban ehhez a nagyszerű kezdeményezéshez a Középkori Templomok Útja Egyesület is csatlakozott.
Együttműködésünknek köszönhetően a térségbe érkező diákcsoportok végigtekerhetnek a Beregi körön, mely 2024-ben elnyerte az Év Kerékpár útja címet.
Hiszünk abban, hogy a kerékpározás, a közös élmények és az örökség megismerése együtt olyan élményt ad a fiataloknak, amely egy életre szól.
Szeretettel várjuk az osztályokat!
További információ és jelentkezés a www.eldmeg.com weboldalon.