kozepkoritemplomokutja@gmail.com +36 30/446-8383

2025. október 02.

Örökségtúra a Bodrogközben és a Bodrog-mentén túrabeszámoló

2025. szeptember 19. – szeptember 21. között rendezte meg a Középkori Templomok Útja Egyesület az örökségtúra a Bodrogközben és a Bodrog-mentén három napos kerékpártúráját. A túra 24 résztvevővel indult útjára, akiknek nagy része Budapest és vonzáskörzetéből, illetve Nyíregyházáról érkezett. A 204 kilométeres túra célja a történeti Bodrogköz és a Bodrog-menti területek, vagyis a Felső-Tisza-vidék nyugati felének felfedezése és bemutatása volt.

Az egykor természetföldrajzi és történeti szempontból összetartozó Bodrogköz területét ma a magyar-szlovák határ vágja ketté, melynek a természetes központja Királyhelmec. Az Alsó-Bodrogköz Magyarországhoz, a Felső-Bodrogköz Szlovákiához tartozik. Ennek az egykor összetartozó történeti régiónak a felfedezését célozta a túra első két napja, a harmadik napja pedig a Bodrog-menti területek bemutatását. Az örökségtúra Kisvárdáról indult, 92 km megtétele után érkeztünk meg Királyhelmecre. Kisvárda és Pácin között a 32-es számú kerékpáros túraútvonalan haladva kerestük fel a Rétközi-tavat, a pácini Mágóchy-kastélyt, amely az Alföld legszebb reneszánsz várkastélya. Ezt követően ellátogattunk Magyarország egyik legizgalmasabb középkori templomához, a karcsai rotundához, illetve Karosra a Kárpát-medence legnagyobb honfoglaláskori temetőjéhez. Bodrogszerdahelynél átlépve a határt érkeztünk meg a Felső-Bodrogközbe, ahol megtekintettük a nagykövesdi várat, illetve megkóstoltuk a kisgéresi pincesor borait. A második nap során 60 kilométert tettünk meg. A királyhelmeci csonkavár megtekintése után eltekertünk a leleszi premontrei templomhoz, amelynek kápolnáját páratlan szépségű freskók borítják. Ezt követte Bodrogszerdahely csodálatos gótikus temploma, majd Zemplén földvára. Aznap Borsiban II. Rákóczi Ferenc szülőkastélyában szálltunk meg, amelynek múzeumában egy egészen elképesztő kiállítását tekinthettek meg. A túra harmadik napján Borsiból elindulva, a Bodrog-mentén 54 kilométer megtétele után, a Bodrog-parti Athén Sárospatak felfedezése és két csodás középkori templom Bodrogolaszi és Bodrogkereszttúr, megtekintése után érkeztünk meg Tokajba.

Az Örökségtúra a Bodrogközben és a Bodrog-mentén a Kerékpárral 7 határon át programsorozat részeként, a Középkori Templomok Útja Egyesület szerezésében, az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával és a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet közreműködésével valósult meg.

Fotók a túráról: 


Fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket!

Ezen a honlapon egy csodálatos világ fog eléd tárulni, amely ismeretlenségével, bájával, hangulatos kis falvaiban megbúvó műemlékeivel, rejtőzködő kincseivel mindenkit rabul ejt. Ismerd meg örökséghelyszíneit, indulj el örökségtúráin és fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket.