Tiszavasvári Fehér-szik Természetvédelmi Terület, Tiszavasvári
A mintegy 185 hektáros területet az Országos Természetvédelmi Hivatal 1977-ben nyilvánította védetté a szikes tóhoz kapcsolódó növénytársulások, a környező területeken élő növények és állatok, valamint a gazdag madárvilág hosszútávú megőrzése érdekében.
A Tiszavasvári településtől nyugatra elhelyezkedő Fehér-szik még közel természetes állapotban fennmaradt egyedülállóan gazdag élővilággal rendelkező élőhely, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legjelentősebb „ősszikese”. Egyike azon észak-dél irányú völgyláncolatnak, mely a Hortobágytól Záhonyig a Tiszát kíséri. A szikes tó vizét csapadékvízből és talajvízből nyeri. A szikesedés a talajvíz megemelkedése miatt indult meg. Korábban éghajlati adottságainak megfelelően a nedves és a száraz időszakok változását követte a víz mozgása. Néhány évenként teljesen kiszáradt. A víz állandó ingadozása mozgásban tartotta a szikesedési folyamatokat, megakadályozván az élőhely átalakulását. Ez a természetes folyamatok által meghatározott szakasz a védetté nyilvánítását megelőző évig tartott. Ekkor a környék belvizét csatornákon keresztül a Fehér-szikbe vezették. Hatására megemelkedett és állandóvá vált a vízborítás. Ekkor a kopár szikesek élővilága visszaszorult, a mocsári fajok törtek előre. Az állandó és viszonylag mélyvizű tó kialakulásának eredményeként eltűnt a vakszik, nőtt a nád és gyékény területe. A természetvédelmi kezelés részeként a nyolcvanas évek közepétől a belvízbevezetést megakadályozták, ennek következtében a tóban lévő víz folyamatosan csökkent, majd a kilencvenes évek elejére teljesen kiszáradt. Az, hogy a szikes tó szárazra került a mocsári fajok visszahúzódását, és a sziki fajok megerősödését, eredményezte.
Az É-D-i irányban elterülő védett területen szikes mocsári növénytársulások, füves szikes pusztai gyepek, mézpázsitos szikfok- és vakszik növényzet jellemző. Északon a kisfészkű aszat néhány ezres állományával találkozhatunk és ugyanitt él az egypelyvás csetkáka is. Említést érdemel a védett terület Ny-i határán levő, védelem alatt nem álló Kisasszony-erdőben előforduló pár száz töves Tallós- nőszőfű előfordulás, mely kosborfajt hazánkból írták le először, azóta a környező országokból is előkerült kisebb-nagyobb mennyiségben. A kétéltűek közül a sekélyebb vizekben élő és szaporodó vöröshasú unka már március végén megjelenik, jellegzetes hangjuk alapján az „unkás” vizek messziről felismerhetőek. A zöld levelibéka éjszakai állat, de csapadékos, párás időszakokban nappal is a szemünk elé kerülhet. Élnek itt kecskebékák, tarajos gőték és hazánk leggyakoribb gőtéje a pettyes gőte is megtalálja a sziken az életfeltételeit. A naposabb oldalakon gyakran láthatjuk a fürge gyík egy-egy példányát és sűrűn találkozhatunk vízisiklóval is. A mézpázsitos magasabb szikpadokon szongáriai cselőpókok élnek. Magyarország legnagyobb pókfaja napközben általában 30-40 cm mély függőleges üregében rejtőzik, ahonnan alkonyatkor bújik elő. Főként ízeltlábúakból álló prédáit gyors lerohanással, erős csáprágóival ejti el. A nagy kiterjedésű víztér gazdag fészkelő, táplálkozó és átvonuló sziki madárközösség fennmaradását biztosítja. Előfordul itt a gulipán, a piroslábú cankó, a mezei pacsirta, a bíbic, a barna rétihéja a sárga billegető, és a közelben kerecsen sólyom is fészkel. Jelentős egyed-és fajszám növekedés a vonulási időszakban figyelhető meg. Mint egy 124 madárfaj számtalan egyede jelenik meg a területen.
A fokozottan védett vidra rendszeresen feltűnik a területen, jelenlétére nemcsak nyoma és ürüléke, hanem táplálékmaradványai alapján is következtethetünk.
