kozepkoritemplomokutja@gmail.com +36 30/446-8383

2020. október 12.

Teszttúra a Bükkben

betekintés a kulisszák mögé

Elkezdtük a felkészülést a 2021. évi túraszezonra. Minden évben a megszokott örökségtúrák mellett, amelyek kezdetben a Felső-Tisza-vidék és a Nyírség felfedezését célozták, kialakítottunk és indítottunk újabb és újabb útvonalakat. Így került be néhány éve a túranaptárunkba a Zemplén, a Cserehát vagy a történeti Bodrogköz. 2021-ben a megszokott útvonalak mellett ismételten újabb területek felfedezésére fogunk indulni.

Jövőre a Bükk következik. Mielőtt kiajánlunk nektek egy-egy örökségtúra útvonalat, hosszan vizsgáljuk az adott térségnek az örökséghelyszíneit, szolgáltatásait és persze kerékpározhatóságát. Az örökséghelyszíneket megpróbáljuk összekötni, hálózatba szervezni, egy olyan hálózatba, amelynek a bringával történő bejárása hatalmas élményt fog majd nyújtani a résztvevőknek. Az örökségtúrák célja éppen egy adott régió leglátványosabb, arra a térségre leginkább jellemző kulturális és természeti örökség bemutatása. Éppen ezért térünk le sokszor a megszokott, bejáratott túraútvonalakról és indulunk a saját fejünk után. Lényegében úgynevezett teszttúrák során formálódnak az útvonalak. A teszttúrák célja a legjobb alternatívák kiválasztása. A túraútvonalak tervezése persze először íróasztal mögül történik, térképek, útikönyvek, szakirodalom felhasználásával. Egy idő után összeáll egy útvonaltervezet, amelyről első ránézésre úgy fest, ez a legjobb megoldás. Ezt követően teszttúra keretében keressük az önigazolást. Vajon tényleg ez a legjobb megoldás? Ezen a hétvégén ezzel a céllal indultunk útnak mindössze négyen a Bükkvidéki örökségtúra letesztelésére. Annyit biztosan mondhatunk szenzációs vidék, rendkívüli műemlékekkel, csodálatos panorámákkal.

A teszttúra hatására az alábbi útvonalra számíthattok jövőre: Az örökségtúra útvonala Miskolc és Eger között fog futni, várhatóan jövő júniusra fogjuk meghirdetni. Az első nap célja a Bükk megmászása, amely komoly teljesítményt igényel. Ezt a útvonalat csak gyakorlott túrázóknak ajánljuk. A Bükk szépsége, Lillafüred és Bükkszentlélek pálos kolostorromja viszont kompenzálja a fizikai megterhelést. Mályinka irányába gurulunk le a hegyről, majd ezt követően Szilásvárad felé tekerünk. Mi a teszttúra során Egerig mentünk, amely több, mint 90 km volt. De higgyétek el ennek nem érdemes élesben nekivágni, mert a Bükk rengeteg energiát fog kivenni belőletek. Szóval Miskolc-Szilvásvárad lesz az első nap. Másnap indul a Bükk és Mátra keleti oldalán lévő középkori templomok és várak felfedezése. Bélapátfalva apátsága, Sirok és Kisnána impozáns vára, Tarnaszentmária és Feldebrő 11. század templomai valódi kuriózumok, amely megéri egy 90 kilométeres útvonal megtételét. Feldebrő, Egerszalók irányába indulunk Eger felé, ahol végig az egri borvidék szőlőültetvényei kísérik majd útunkat. A második napot Egerben fogjuk zárni. Két igen megterhelő nap után következik Eger felfedezése, természetesen bringával. Elsősorban olyan helyekre fogunk benneteket elkísérni, amelyeket ritkábban és kevesebb kerestek fel Egerben.

A teszttúra során rengeteg olyan zsákutcába futottunk, amelyektől már meg tudunk kímélni benneteket. Több pontok kellett korrigálni, felülírni az eredeti elképzeléseket. Hát ezért érdemes a valóságot megismerni, mielőtt nyílt túrát hirdetünk. A túra pontos időpontjáról az év elején megjelenő éves túratervünkből tájékozódhattok majd.


Fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket!

Ezen a honlapon egy csodálatos világ fog eléd tárulni, amely ismeretlenségével, bájával, hangulatos kis falvaiban megbúvó műemlékeivel, rejtőzködő kincseivel mindenkit rabul ejt. Ismerd meg örökséghelyszíneit, indulj el örökségtúráin és fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket.