kozepkoritemplomokutja@gmail.com +36 30/446-8383

Bringával a tirpák telepesek nyomában

Kerékpáros túra a bokortanyák világába

Jelentkezem a túrára

2021. június 19.

 A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. és a Középkori Templomok Útja Egyesület szervezésében 2021. június 19.-én (szombat) a Nyíregyházi bokortanyák felfedezésére indulhatunk egy tartalmas kerékpártúra keretében. A túrát elősorban azoknak ajánljuk, akik Nyíregyháza sajátos külterületi részét, a bokortanyák övezetét szívesen megnézik, felfedezik egy 33 kilométeres túra keretében. A várostól nyugatra mintegy tucat tanyát érintünk, Nyírtelek felé kerékpárúton haladunk, majd délre fordulva az egykori „löki” utat is keresztezve a Tiszavasvári felé vezető úttól délre a tanyák közötti dűlőutakon, több bokortanyát érintve érkezünk vissza város nyugati szélére.

Bringával a tirpák telepesek nyomában

A túra során betekintést nyerünk a városellátó s a szántóföldi gazdálkodás nyár eleji helyzetébe. Megláthatjuk, hogy milyen változatosan alakul az egyes tanyák és egyes porták helyzete is: új építésű, felújított és roskadozó porták sorát tekintjük meg. Egy rövidke időre láthatjuk a tanyasi életmód szépségeit, előnyeit és nehézségeit. Megtapasz¬talhatjuk, hogy milyen kihívásokkal nézhettek szembe a XVIII - XIX században a telepítők, a bokortanyák lakói. A szuburbanizáció hatásán is elgondolkodhatunk, hiszen infrastruktúra fejlesztés előnyeit mi is fogjuk élvezni, a város nyugati irányú terjeszkedése, az ipar bővülése látványos, de láthatjuk majd ennek hatását a természeti és a tanyás környezetre is.

 

Indulás

Gyülekező Nyíregyházán az Evangélikus Nagytemplomnál (Nyíregyháza Luther tér) 8,15 órakor, a templom megtekintése 8,30, indulás 9,00 óra

Útvonal

Nyíregyháza Evangélikus Nagytemplom – Iskola utca – Széchényi, Vasgyár, Mező utca, Tokaji út – 38-as úton Nyírtelek (kerékpárúton) – Bedőbokor - Halmosbokor – Markóbokor – 36-os úton egy rövid szakasz – Sulyánbokor - Mohos-, Rókabokor – Gerhátbokor – Istvánbokor – LEGO – Salamonbokor –  Kertváros – Nyíregyháza centrum – Városalapító atyák szobra

Térkép

https://www.google.com/maps/d/u/0/edit?mid=16KOzPgaY02aOjrAGOzIth0Yzm2sciLm6&usp=sharing

Látnivalók

Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplom, Túróczy Zoltán Iskola, Szarvas Paléta, Tokaji úti piac, Nyírtelek, Honvédelmi emlékpark, Evangélikus templom, Halmosbokor - Tirpák emlékhely, Sulyánbokor – újjáéledő tanya, Mohosbokor, elnéptelenedő településrész, fóliasátrak, szántóföldi gazdálkodás, Rókabokor, régi életmód, Istvánbokor telepített erdők, LEGO gyár, hátulnézetben, Salamonbokor, Military játszótér és KRESZ-park, Városalapító atyák szobra

A túra teljes hossza

33 km
Költségek

Részvételi, nevezési díjat nem számítunk fel. A kerékpártúra időtartama alatt szervezett szakvezetést, túravezetést és kerékpáros szervízszolgáltatást ingyenesen biztosítunk.

Kerékpárbérlés

Igény esetén a KRESZ előírásainak megfelelő kerékpárokat biztosítunk a résztvevőknek az örökségtúra időtartama alatt, melynek napi díja 3500 Ft/kerékpár. A kerékpárokhoz fejvédőt is biztosítunk. Kerékpárbérlési szándékát kérjük jelezze a regisztráció során.

Felszerelés

A KRESZ - előírásnak megfelelő, megfelelő műszaki állapotban lévő kerékpár és kötelező, illetve javasolt felszerelései!

Szervezők

Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. 
Középkori Templomok Útja Egyesület

Szakvezető, túravezető

Bácskainé Pristyák Erika, Bácskai László

Jelentkezési határidő

2021. június 18. (12:00 óra) a megadott elérhetőségeken. 

További információk

Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. 
e-mail: tdm@nyiregyhaza.info.hu
telefon: +36 42 310-735
https://www.facebook.com/visitnyiregyhaza/ 
https://nyiregyhaza.info.hu/

Középkori Templomok Útja Egyesület
e-mail: kozepkoritemplomokutja@gmail.com
telefon: +36 30/446-8383
www.facebook.com/oroksegtura
www.oroksegtura.hu

 

A túrákon történő részvétel az aktuális járványügyi rendelkezések betartásával lehetséges! A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, a rendező szervezettel szemben semmiféle kártérítési igénnyel nem léphet fel.  A program változtatási jogát fenntartjuk!

 

Fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket!

Ezen a honlapon egy csodálatos világ fog eléd tárulni, amely ismeretlenségével, bájával, hangulatos kis falvaiban megbúvó műemlékeivel, rejtőzködő kincseivel mindenkit rabul ejt. Ismerd meg örökséghelyszíneit, indulj el örökségtúráin és fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket.