kozepkoritemplomokutja@gmail.com +36 30/446-8383

Bringával a tirpák telepesek nyomában

Kerékpártúra a bokortanyák világába

Jelentkezem a túrára

2021. szeptember 11.

 A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. és a Középkori Templomok Útja Egyesület szervezésében 2021. szeptember 11-én (szombat) a Nyíregyházi bokortanyák felfedezésére indulhatunk egy tartalmas kerék-pártúra keretében. A túrát elősorban azoknak ajánljuk, akik Nyíregyháza alapításának időszakába szeretnének visszautazni az időben és megismerkedni a várost alapító tirpák telepesekkel.

A túra során Nyíregyháza sajátos külterületi részét, a bokortanyák övezetét felfedezhetitek fel egy 33 kilométeres túra keretében. A várostól nyugatra mintegy tucat tanyát érintünk, Nyírtelek felé kerékpárúton haladunk, majd délre fordulva Nagycserkesz felé haladunk, keresztezve a Tiszavasvári felé vezető utat, majd délre a tanyák közötti dűlőutakon, homokos utakon, több bokortanyát érintve érkezünk vissza város nyugati szélére. A túra során betekintést nyerünk a városellátó s a szántóföldi gazdálkodás nyár eleji helyzetébe. Megláthatjuk, hogy milyen változatosan alakul az egyes tanyák és egyes porták helyzete. Egy rövidke időre láthatjuk a tanyasi életmód szépségeit, előnyeit és nehézségeit. Megtapasz¬talhatjuk, hogy milyen kihívásokkal nézhettek szembe a XVIII - XIX században a telepítők, a bokortanyák lakói. A szuburbanizáció hatásán is elgondolkodhatunk, hiszen infrastruktúra fejlesztés előnyeit mi is fogjuk élvezni, a város nyugati irányú terjeszkedése, az ipar bővülése látványos, de láthatjuk majd ennek hatását a természeti és a tanyás környezetre is.

 

Indulás

Gyülekező Nyíregyházán az Evangélikus Nagytemplomnál (Nyíregyháza Luther tér) 8:15 órakor, a templom megtekintése 8:30, indulás 9:00 óra

Útvonal

Nyíregyháza Evangélikus Nagytemplom – Iskola utca – Széchényi, Vasgyár, Mező utca, Tokaji út – 38-as úton Nyírtelek (kerékpárúton) – Bedőbokor - Halmosbokor – Markóbokor – Sulyánbokor – Mohosbokor - Rókabokor – Gerhátbokor – Istvánbokor – LEGO – Salamonbokor –  Kertváros – Nyíregyháza centrum, Városalapító atyák szobra

Térkép

https://www.google.com/maps/d/u/0/edit?mid=16KOzPgaY02aOjrAGOzIth0Yzm2sciLm6&usp=sharing

Látnivalók

Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplom, Túróczy Zoltán Iskola, Szarvas Paléta, Honvédelmi emlékpark (Nyírtelek), Evangélikus templom, Halmosbokor - Tirpák emlékhely, Sulyánbokor – újjáéledő tanya, Mohosbokor, elnéptelenedő településrész, szántóföldi és kert gazdálkodás, Rókabokor - régi életmód, Istvánbokor - telepített erdők, LEGO - gyár hátulnézetben, Salamonbokor-szuburbanizációs terület, Városalapító atyák szobra

A túra teljes hossza

33 km
Költségek

Részvételi díj 1000 FT. A kerékpártúra időtartama alatt szervezett szakvezetést, túravezetést és kerékpáros szervízszolgáltatást ingyenesen biztosítunk.

Kerékpárbérlés

Igény esetén a KRESZ előírásainak megfelelő kerékpárok vagy ebike (elektromos rásegítésű kerékpárok) bérlését biztosítjuk a résztvevőknek az örökségtúra időtartama alatt. A kerékpárbérlés napi díja most kedvezményesen 2500 Ft/kerékpár, 7500 FT/ebike. A kerékpárokhoz fejvédőt is biztosítunk. Kerékpárbérlési szándékát kérjük jelezze a regisztráció során.

Felszerelés

A KRESZ - előírásnak megfelelő, megfelelő műszaki állapotban lévő kerékpár és kötelező illetve javasolt felszerelései!

Szervezők

Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. 
Középkori Templomok Útja Egyesület

Szakvezető, túravezető

Bácskainé Pristyák Erika

Jelentkezési határidő

2021. szeptember 10. (12:00 óra) a megadott elérhetőségeken. 

További információk

Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. 
e-mail: tdm@nyiregyhaza.info.hu
telefon: +36 42 310-735
https://www.facebook.com/visitnyiregyhaza/ 
https://nyiregyhaza.info.hu/

Középkori Templomok Útja Egyesület
e-mail: kozepkoritemplomokutja@gmail.com
telefon: +36 30/446-8383
www.facebook.com/oroksegtura
www.oroksegtura.hu

 A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, a rendező szervezettel szemben semmiféle kártérítési igénnyel nem léphet fel.  A program változtatási jogát fenntartjuk!

Fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket!

Ezen a honlapon egy csodálatos világ fog eléd tárulni, amely ismeretlenségével, bájával, hangulatos kis falvaiban megbúvó műemlékeivel, rejtőzködő kincseivel mindenkit rabul ejt. Ismerd meg örökséghelyszíneit, indulj el örökségtúráin és fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket.