kozepkoritemplomokutja@gmail.com +36 30/446-8383

Nyíregyházi bringakör

Várostörténeti kerékpártúra Nyíregyházán

Jelentkezem a túrára

2021. június 12.

A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. és a Középkori Templomok Útja Egyesület szervezésében 2021. június 12.-én (szombat) Nyíregyháza felfedezésére indulhattok egy izgalmas kerékpártúra keretében.

A túrát elősorban azoknak ajánljuk, akik Nyíregyházára érkeznek, hogy megnézzék Európa egyik legjelentősebb állatparkját, felkeressék a város híres üdülőterületét, Sóstógyógyfürdőt és annak fürdőkomplexumait. Nekik ezúttal azt javasoljuk, hogy fedezzék fel a várost, annak kulturális és természeti örökségét, emblematikus épületeit, parkjait bringával, egy közel 40 kilométeres túra keretében. De a vezetett túra során garantáltan más oldaláról ismerhetik meg azok is Nyíregyházát, akiknek ez a város az otthonuk. Tapasztalni fogjátok, hogy Nyíregyháza a parkok, terek városa, éppen ebből adódóan a belváros felfedezését térről térre fogjuk megtenni.

A túra Nyíregyháza belvárosából a Kossuth térről indul, ezt követően egy kis 1,5 kilométeres belvárosi kör megtételével, a Hősök tere, a Bessenyei tér, a Benczúr tér, majd a Luther tér felé indulva ismerkedünk meg a városközpont meghatározó épületeivel. A belvárosi körtúra után Sóstógyógyfürdő felé indulunk, de útközben megállunk még a Nyíregyházi Egyetemnél, ahol számos látványosság sorakozik (Bencs villa, botanikus kert, zsidó temető). Ezt követően a sóstói erdő erdei útjain és kerékpárúton jutunk el Sóstógyógyfürdőre. A Sóstói-tó megkerülése során megismerkedhettek a városrész reprezentatív műemlék épületeivel. Sóstót elhagyva Libabokor irányába egy árnyas alacsony forgalmú mellékúton tekerünk tovább és a Nyíregyházával szomszédos Nyírturára érkezünk meg. Nyírturán felkeressük a 15. században épült református templomot, melynek késő gótikus kapuzata és falképei rendkívül látványosak. A túra zárásaként a Nyírtura-Nyíregyháza közötti kerékpárúton érkezünk vissza Nyíregyháza belvárosába. Vágjunk hát bele a nyíregyházi bringakörbe, amelynek van egy rövidebb 16 kilométeres és egy hosszabb 37 kilométeres variánsa. Ti dönthetitek el, hogy melyiket szeretnétek választani. A két túra Sóstó felfedezéséig egy nyomvonalon halad és csak utána válik szét, tehát a döntést a Sóstói tóhoz érve kell meghoznotok. 

 

Indulás

Gyülekező Nyíregyházán a Kossuth tér és a Bethlen Gábor utca találkozásánál lévő Turisztikai Információs Központ előtt 10.00 órakor, indulás 10.30 órakor.

Útvonal

Nyíregyháza Kossuth tér – Hősök tere – Bessenyei tér – Benczúr tér – Országzászló tér – Luther tér – Nyíregyházi Egyetem és környéke – Sóstói erdő – Sóstógyógyfürdő – Körmendi-tanya – Libabokor – Nyírtura – Nyíregyházi Bujtosi-tavak – Kossuth tér

Térkép

Hosszú túra
Rövid túra

Látnivalók

Kossuth tér, Hősök tere, Bessenyei tér, Benczúr tér, Országzászló tér, Luther tér meghatározó épületei és terei, zsidó temető, Tuzson János Botanikus kert (csak külső megtekintése), Nyíregyházi Egyetem, Bencs villa, Sóstói-erdő, Sóstógyógyfürdő meghatározó épületei, műemlékei, Sóstói-tó, nyírturai református templom, Bujtosi-tó

A túra teljes hossza

Hosszú túra: 37 km
Rövid túra: 16 km

Nehézségi szint

Könnyű

Költségek

Részvételi, nevezési díjat nem számítunk fel. A kerékpártúra időtartama alatt szervezett szakvezetést, túravezetést és kerékpáros szervízszolgáltatást ingyenesen biztosítunk.

Kerékpárbérlés

Igény esetén a KRESZ előírásainak megfelelő kerékpárokat biztosítunk a résztvevőknek az örökségtúra időtartama alatt, melynek napi díja 3.500 Ft/kerékpár. A kerékpárokhoz fejvédőt is biztosítunk. Kerékpárbérlési szándékát kérjük, jelezze a regisztráció során.

Felszerelés

A KRESZ - előírásnak megfelelő, megfelelő műszaki állapotban lévő kerékpár és kötelező, illetve javasolt felszerelései!

Szervezők

Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. 
Középkori Templomok Útja Egyesület

Szakvezető, túravezető

Cservenyák Katalin, Dobos Péter

Jelentkezési határidő

2021. június 11. (12:00 óra) a megadott elérhetőségeken. 

További információk

Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. 
e-mail: tdm@nyiregyhaza.info.hu
telefon: +36 42 310-735
https://www.facebook.com/visitnyiregyhaza/ 
https://nyiregyhaza.info.hu/

Középkori Templomok Útja Egyesület
e-mail: kozepkoritemplomokutja@gmail.com
telefon: +36 30/446-8383
www.facebook.com/oroksegtura
www.oroksegtura.hu


A túrákon történő részvétel az aktuális járványügyi rendelkezések betartásával lehetséges! A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, a rendező szervezettel szemben semmiféle kártérítési igénnyel nem léphet fel.  A program változtatási jogát fenntartjuk!

 

Fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket!

Ezen a honlapon egy csodálatos világ fog eléd tárulni, amely ismeretlenségével, bájával, hangulatos kis falvaiban megbúvó műemlékeivel, rejtőzködő kincseivel mindenkit rabul ejt. Ismerd meg örökséghelyszíneit, indulj el örökségtúráin és fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket.