Az idei örökségtúránk az éppen 200 éve történt örökváltság hatásait tekinti át. 1802-ben Nyíregyháza megírja első folyamodását földesuraihoz, akkor, amikor még a magyar politikai életben szó sincs jobbágyfelszabadításról. Majd évekkel később, 1824. szeptember 13-ai „pesti” út alkalmával a királyi személynök előtt is megerősítette a Károlyi grófok és a tanyabokrok lakosságának képviselete, hogy függetlenedni szeretnének.
A Középkori Templomok Útja Egyesület szervezésében 2024. szeptember 14-én szombaton újra a bokortanyák egy részét kerékpártúra keretében keressük fel, egy újabb aszályos nyár után látogatunk ki a tanyákra, szeptember közepére már több helyen a kukoricát is learatják. Vendégül lát minket a Felsősóskút Örökségéért Alapítvány. A városba visszaérkezve ismét bekapcsolódhatunk a Tirpák Fesztiválba.
Indulás |
Gyülekező 8.30 - 9.00 óra között a Nyíregyháza- Evangélikus Nagytemplomnál (Nyíregyháza, Luther tér). |
Útvonal |
Nyíregyháza, Evangélikus Nagytemplom – Örökvátság emlékmúű kossuth tér – Salamonbokor – LEGO-gyár háta mögött földúton haladva Rókabokor – Mohosbokor – Sulyánbokor – újra kövezett úton, majd 1 km-es szakasz a 36-os főút – Markóbokor – Halmosbokor – Nyírtelek – Felsősóskút – Sátor utca – Nyíregyháza, Városalapító Atyák szobra. |
Térkép |
|
Látnivalók |
Némi újdonsággal, de a szokásos útvonalat követve az Evangélikus Nagy-templom és a Szarvasi Paléta rövid megismerését követően megnézzük Kossuth téren elhelyezett Örökváltáság emlékmű gondterhelt arcait. Salamonbokron keresztül a LEGO-gyár háta mögött már földúton haladva, István- és Gerhátbokort érintve Rókabokor, Mohosbokor, Sulyánbokor tipikus bokortanyás település-szerkezetének megtekintése következik. Nagycserkesz előtt északra fordulva Markó-, és Halmosbokor, a Tirpák emlékhely és egy „békebeli” kocsma megtekintése következik. Majd Nyírteleken keresztül Alsósókút és Felsősóskút frissülő lakásállományát is megismerhetjük. Vendégül lát minket a Felsősóskút Örökségéért Alapítvány népfőiskolai tevékenységét. A belvárosba érkezve a Városalapító Atyák szobra tövébe a Tirpák fesztiválra érkezünk. |
A túra teljes hossza |
39 km, aszfalt úton és rövid szakasz homokos, esetleg sáros dűlőutakon |
Nehézségi szint |
Könnyű |
Költségek |
Részvételi díj 2.000 Ft/fő, amelyet a túra napján szükséges megfizetni készpénzes formában a túravezetőknek. A kerékpártúra időtartama alatt szervezett szakvezetést, túravezetést és kerékpáros szervizszolgáltatást biztosítunk, továbbá biztosítjuk a túra teljes körű szervezését és lebonyolítását. |
Kerékpár és e-bike bérlés |
Igény esetén a KRESZ előírásainak megfelelő KTM Joy és GEPIDA Alboin 300 kerékpárokat biztosítunk a résztvevőknek az örökségtúra időtartama alatt, melynek díja 3.800 Ft a túra teljes időtartamára. KTM és GEPIDA típusú e-bike-ok bérlésére is van lehetőség, melynek költsége 8.000 Ft a túra időtartamára. A kerékpárokhoz fejvédőt biztosítunk. Kerékpárbérlési szándékát kérjük, jelezze a regisztráció során. |
Javasolt felszerelés |
A KRESZ - előírásnak megfelelő, megfelelő műszaki állapotban lévő kerékpár és kötelező illetve javasolt felszerelései! |
Szervező |
Középkori Templomok Útja Egyesület |
Szakvezető, túravezető |
Bácskainé Pristyák Erika |
Jelentkezési határidő |
2024. szeptember 13. (18:00 óra) a megadott elérhetőségeken és a www.oroksegtura.hu regisztrációs felületén. |
További információk |
Középkori Templomok Útja Egyesület |
A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, a rendező szervezettel szemben semmiféle kártérítési igénnyel nem léphet fel.
A program változtatási jogát fenntartjuk! Megfelelő tartalék gumibelsőt és vizet mindenki hozzon magával a túrára!
„A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat részeként, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében az Aktív Magyarország támogatásával valósul meg.”
Ezen a honlapon egy csodálatos világ fog eléd tárulni, amely ismeretlenségével, bájával, hangulatos kis falvaiban megbúvó műemlékeivel, rejtőzködő kincseivel mindenkit rabul ejt. Ismerd meg örökséghelyszíneit, indulj el örökségtúráin és fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket.