kozepkoritemplomokutja@gmail.com +36 30/446-8383

Ismeretlen középkori templomok nyomában a Nyírségben

Kerékpáros örökségkör a Közép-Nyírségben

Jelentkezem a túrára

2022. április 23.

A Középkori Templomok Útja Egyesület és a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. által meghirdetett kerékpáros örökségtúra során a Nyírség egy kevéssé ismert részét fedezhetitek fel. Ezúttal a Közép-Nyírség meghódítására fogtok indulni, ahol számos kiemelkedő értékű, de az ismeretlenség homályába burkolódzó középkori templommal ismerkedhettek meg.

Ismeretlen középkori templomok nyomában a Nyírségben

Ezek többségében olyan középkori emlékek, amelyekről első ránézésre, kívülről nem is gondolnátok milyen izgalmas freskókat, kőfaragványokat, műrészleteket rejtenek. Nyírtura, Székely, Nyíribrony, Ófehértó és Kállósemjén középkori templomai között halad a túra útvonala, de a templomok mellett más látványos örökséghelyszíneket is érint. Ilyen Kállósemjénben a Mohos-tó természetvédelmi terület, a Kállay-kúria, Nagykállóban a Csoda rabbi sírja vagy Szabolcs vármegye egykor barokk stílusú vármegyeházája. Szeretnénk felhívni figyelmeteket, hogy ez nem tartozik a bejáratott túraútvonalak közé, mindössze Nyíregyháza és Nyírtura között, valamint Kállósemjén és Nagykálló között fogtok kerékpárúton tekerni.

Indulás

Gyülekező Nyíregyházán a Kossuth téren 7.30 órakor, indulás 8.00 órakor.

Útvonal

Hosszú túra: Nyíregyháza  – Nyírtura (12 km) – Sényő (4 km) – Nyírtét (6 km) - Székely (6 km) – Ramocsháza (5 km)– Nyíribrony (3 km) – Levelek (6,5 km) –  Ófehétó (6 km)– Levelek (6 km) - Magy (3 km) – Kállósemjén (12 km) – Nagykálló (7 km) – Nyíregyháza (18 km).

Rövid túra: Nyíregyháza  – Nyírtura (12 km) – Sényő (4 km) – Nyírtét (6 km) - Székely (6 km) – Ramocsháza (5 km)– Nyíribrony (3 km) – Levelek (6,5 km) –  Ófehétó (6 km). A rövid túra esetében Ófehértóról vasúttal lehetséges visszajönni Nyíregyházára, így megfelezhető a táv. A kerékpárok szállítását vállaljuk Nyíregyháza és Ófehértó között 20 db kerékpárig. A vasúti menetrend iránt a MÁV-nál szükséges érdeklődni. Kerékpárszállítási igényüket kérjük jelezzék a jelentkezés során.  

Térkép

https://www.google.com/maps/d/u/0/edit?mid=1g_GlZwRf3VxdgdR_Tp4Ho8-CfyZRDw9a&usp=sharing

Látnivalók

Nyírtura református templom; Székelyi református templom; Orosz-kastély (Székely); Nyíribronyi református templom; Leveleki víztározó és strand; Ófehértói római katolikus templom; Mohos-tó természetvédelmi terület (Kállósemjén); Kállósemjéni görög katolikus templom; Kállósemjéni Kállay kúria; Nagykállói régi vármegyeháza

A túra teljes hossza

Hosszú túra: 94 km (teljes túra táv)
Rövid túra: 50 km (Nyíregyháza-Ófehértó)

Nehézségi szint

Közepes

Költségek Részvételi díj 1000 Ft/fő, amelyet a túra napján szükséges megfizetni készpénzes formában a túravezetőknek. A kerékpártúra időtartama alatt szervezett szakvezetést, túravezetést és kerékpáros szervízszolgáltatást biztosítunk, továbbá biztosítjuk a túra teljeskörű szervezését és lebonyolítását, valamint a kerékpárok szállítását Ófehértó és Nyíregyháza között. A belépők megfizetése önköltséges.
Kerékpárbérlés

Igény esetén a KRESZ előírásainak megfelelő KTM Joy és GEPIDA Alboin 300 kerékpárokat biztosítunk a résztvevőknek az örökségtúra időtartama alatt, melynek díja 3500 Ft a túra teljes időtartamára. KTM és GEPIDA típusú e-bike-ok bérlésére is van lehetőség, melynek költsége 8.000 Ft a túra időtartamára. A kerékpárokhoz fejvédőt biztosítunk. Kerékpárbérlési szándékát kérjük jelezze a regisztráció során.

Felszerelés

A KRESZ - előírásnak megfelelő, megfelelő műszaki állapotban lévő kerékpár és kötelező illetve javasolt felszerelései! 

Szervezők

Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. 
Középkori Templomok Útja Egyesület

Szakvezető, túravezető

Hunyadi Tünde – Szondi Károly

Jelentkezési határidő

2022. április 21. a megadott elérhetőségeken.

További információk

Középkori Templomok Útja Egyesület
e-mail: kozepkoritemplomokutja@gmail.com
telefon: +36 30/446-8383
www.facebook.com/oroksegtura
www.oroksegtura.hu

Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. 
e-mail: tdm@nyiregyhaza.info.hu
telefon: +36 42 310-735
https://www.facebook.com/visitnyiregyhaza/ 
https://nyiregyhaza.info.hu/

A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, a rendező szervezettel szemben semmiféle kártérítési igénnyel nem léphet fel.  A program változtatási jogát fenntartjuk! “A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat részeként, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében az Aktív Magyarország támogatásával valósul meg.”

Térképet az alábbi gombra kattintva is letölthetsz.

Fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket!

Ezen a honlapon egy csodálatos világ fog eléd tárulni, amely ismeretlenségével, bájával, hangulatos kis falvaiban megbúvó műemlékeivel, rejtőzködő kincseivel mindenkit rabul ejt. Ismerd meg örökséghelyszíneit, indulj el örökségtúráin és fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket.