kozepkoritemplomokutja@gmail.com +36 30/446-8383

Rétközi örökségkör

Kerékpártúra letűnt korok és tájak emlékei között

Szabad helyek száma: 40/40 Jelentkezem a túrára

2021. szeptember 04.

2021. szeptember 4.-én szombaton, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. és a Középkori Templomok Útja Egyesület szervezésében indul útjára a rétközi örökségkör. A rétközi örökségkörre indulók letűnt korok és egy letűnt táj emlékeit, örökséghelyszíneit ismerhetik meg. A kerékpártúra célja a Felső-Tisza-vidék nyugati felének, a Nyíregyházától és a Nyírségtől északra elterülő rétközi tájegységének felfedezése.

A Rétköz a Tisza felső szakaszának szabolcsi mélyártere, amely a Lónyai-csatorna és a Tisza között terül el Tuzsértól egészen Gávavencsellőig. A korábban használt Rétség elnevezésével elsősorban a Tisza árterében fekvő mocsaras területet értették. A Rétköz a víz birodalma volt egészen a 19. századig. Hajdan a Tisza ezernyi ere hálózta be, mely mocsaras, lápos vidékké formálta a tájat, megszabta az ott élők mindennapjait. Földművelést csak a rétből kiemelkedő dombhátakon lehetett folytatni, az itt élők mindent a rétről és a mocsarakból tudtak beszerezni, emiatt kiemelt szerepe volt erre a halászatnak. A Rétköz néprajzi arculatát nagymértékben formálta a víz, a vizek levezetését követően az egykori lápi községek mezőgazdasági településekké alakultak át és megszűnt a tájra jellemző ősi életforma. A hajdani Rétköz a folyószabályozási munkáknak köszönhetően, ma már alig különbözik a Nyírségtől. A Nyíregyházáról induló 92 kilométer hosszú rétközi örökségkör egy letűnt vízivilág és a Nyírség tájain halad, szinte végig kerékpárúton Nagyhalász, Ibrány, Paszab, Tiszabercel, Gávavencsellő, Balsa, Szabolcs, Tímár, Rakamaz, Nyírtelek települések érintésével. A túra során számos izgalmas örökséghelyszínnel, látványossággal ismerkedhetnek meg a résztvevők.


 

Indulás

Gyülekező Nyíregyházán a Kossuth téren 7.30 órakor, indulás 8,00 órakor.

Útvonal

Nyíregyháza Kossuth tér – Nagyhalász (28 km) – Ibrány (4,3 km) – Paszab (5 km) – Tiszabercel (2,7 km) – Gávavencsellő (7,1 km) – Balsa (3,4 km) – Szabolcs (4,5 km) – Rakamaz (7,6 km) – Nyírtelek (19,3 km) – Nyíregyháza Kossuth tér (10 km)

Térkép

https://www.google.com/maps/d/u/0/edit?mid=1qwDidNkp1pK0Ot7HTxRTJLfFJKxhE9Go&usp=sharing

Látnivalók

Csuha-Kállay kúria (Nagyhalász); Paszabi szőttesház; Tiszaberceli szivattyútelep; Bessenyei emlékház; Sváb ház (Gávavencsellő); Balsai hídfő; Szabolcsi földvár és Árpád-kori templom; Mudrány kúria; Rakamazi Turul emlékmű

A túra teljes hossza

92 km

Nehézségi szint

Könnyű

Költségek

Részvételi díj 1000 Ft/fő, amelyet a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. számára szükséges megfizetni. A díj tartalmazza a túraszervezés, túravezetés, szakvezetés és kerékpáros szervízszolgáltatás díját. A belépők megfizetése önköltséges.

Kerékpárbérlés

Igény esetén a KRESZ előírásainak megfelelő kerékpárokat biztosítunk a résztvevőknek az örökségtúra időtartama alatt, melynek napi díja 2500 Ft/kerékpár. A kerékpárokhoz fejvédőt is biztosítunk. Kerékpárbérlési szándékát kérjük jelezze a regisztráció során.

Felszerelés

A KRESZ - előírásnak megfelelő, megfelelő műszaki állapotban lévő kerékpár és kötelező illetve javasolt felszerelései!

Szervezők

Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. 
Középkori Templomok Útja Egyesület

Szakvezető, túravezető

Szőke Zsuzsa – Kovács Tamás

Jelentkezési határidő

2021. szeptember 3. (12:00 óra) a megadott elérhetőségeken. 

További információk

Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. 
e-mail: tdm@nyiregyhaza.info.hu
telefon: +36 42 310-735
https://www.facebook.com/visitnyiregyhaza/ 
https://nyiregyhaza.info.hu/

Középkori Templomok Útja Egyesület
e-mail: kozepkoritemplomokutja@gmail.com
telefon: +36 30/446-8383
www.facebook.com/oroksegtura
www.oroksegtura.hu

A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, a rendező szervezettel szemben semmiféle kártérítési igénnyel nem léphet fel.  A program változtatási jogát fenntartjuk!

Fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket!

Ezen a honlapon egy csodálatos világ fog eléd tárulni, amely ismeretlenségével, bájával, hangulatos kis falvaiban megbúvó műemlékeivel, rejtőzködő kincseivel mindenkit rabul ejt. Ismerd meg örökséghelyszíneit, indulj el örökségtúráin és fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket.