kozepkoritemplomokutja@gmail.com +36 30/446-8383

Az ismeretlen Szatmár

Örökségtúra az Erdőháton

Jelentkezem a túrára

2024. április 13.

Április 13-án indul a Középkori Templomok Útja Egyesület 2024. évi kerékpáros szezonja. Idén elsőként „Az ismeretlen Szatmár – Örökségtúra az Erdőháton” elnevezésű túrán vehettek részt, amely - a Tekerj a Zöldbe! programsorozat részeként - a Felső-Tisza-vidék egy kevéssé ismert szegletére, a szatmári táj erdőháti térségébe vezet. A szatmári Erdőhát a Tiszahát és Szamoshát közé eső terület, ahol számos érdekes, de kevéssé ismert középkori templom található. Ezeknek a templomoknak műemléki értékei, falképei, középkori műrészletei, reformáció korából származó dekorációi az elmúlt évek során lezajlott műemlékvédelmi helyreállítások és restaurátori kutatások eredményeként láttak napvilágot. Az útvonal nagy része a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet alacsony forgalmú hangulatos útjain, a Túr és a Tisza töltésein vezet.

Az ismeretlen Szatmár

A túra első harmadában öt kevéssé ismert, hihetetlenül látványos középkori templomlommal ismerkedhettek meg. Az örökségtúra nyitópontja Kölcsében a Pap Túrja túraközpont, amely az evangélikus templom mellett, az Öreg-Túr partján áll. Elsőként ellátogatunk a kölcsei református templomhoz, melynek helyreállítása a tavalyi év során fejeződött be és a kutatások számos izgalmas eredményt hoztak a felszínre. A templom kuriózuma a 18. században épült fa harangláb, amely szerepel a világörökségi várományos listán. A túra következő állomása az alig 3 kilométerre fekvő sonkádi református templom, amelynek sikeres és bravúros műemléki helyreállítása nem véletlenül érdemelte ki az Europa Nostra díjat. Harmadik állomásunk a középkori eredetű túrricsei református templom, amely a szatmári Erdőhát egyik legszebb műemléke. Rövid tekerés után megérkezünk Gacsályra. A Felső-Tisza-vidék templomai közül hatalmas méreteivel, magasba törő több szintes tornyával kiemelkedik a Gutkeled nemzettség által alapított gacsályi református templom, amely valaha a régió leghatalmasabb kazettás mennyezetével rendelkezett. A gacsályi református templom 2014-2015 között lezajlott színvonalas helyreállítását 2019-ben ICOMOS díjban részesítették. A magyar-román határ mellett található Zajta felé haladunk tovább, ahol a római katolikus templom néhány éve lezajlott régészeti kutatása során váratlan és izgalmas középkori részletekre bukkantak a régészek. Garbolcnál elérjük hazánk legkeletibb pontját, majd itt felkapaszkodunk a Túr-folyó aszfaltozott töltésére és egészen Magosligetig páratlan természeti környezetben tekerünk végig. Innen Uszka, majd Tiszabecs felé folytatjuk utunkat, ahol elérjük a Tiszahátat. Tiszabecsnél rátérünk a Tisza kiváló minőségű aszfaltozott töltésére, amelyen egészen Tiszacsécséig, Móricz Zsigmond szülőfalujáig haladunk, ahol megtekintjük a Móricz emlékházat. A program zárásaként ellátogatunk a Túr-bukógáthoz, ahol a Túr és a Tisza találkozik, majd visszatérünk a túra kiindulópontjára, Kölcsére.

Azok számára, akik egy kicsit rövidebb túrát szeretnének teljesíteni ezen az örökségtúrán, tudunk javasolni egy rövidebb útvonalat, így a napi táv csak 60 km lesz összesen. Ebben az esetben Kispaládnál lehet letérni a töltésről és alacsony forgalmú utakon Kispaládon, Botpaládon, majd Sonkádon keresztül vissza lehet térni Kölcsébe. A rövidített útvonalra jelentkezők mellé túravezetőt biztosítunk.

Indulás

Gyülekező 8.30-tól Kölcsén a Pap Túrja túraközpontban (4965 Kölcse, Kölcsey Ferenc u. 20.). Indulás 9.00 órakor.

Útvonal

Hosszabb útvonal: Kölcse - Sonkád (2,8 km) - Csaholc (9,6 km) - Túrricse (2,6 km) - Gacsály (5,2 km) - Zajta (5,2 km) - Rozsály (3,4 km) - Méhtelek (3,6 km) - Garbolc (2,8 km) - Magosliget (16 km) - Uszka (2,3 km) - Tiszabecs (5,8 km) - Tiszacsécse (10 km) - Túr-bukógát (8 km) - Kölcse (6,6 km)

Rövidebb útvonal: Kölcse - Sonkád (2,8 km) - Csaholc (9,6 km) - Túrricse (2,6 km) - Gacsály (5,2 km) - Zajta (5,2 km) - Rozsály (3,4 km) - Méhtelek (3,6 km) - Garbolc (2,8 km) - Kispalád (8,4 km) - Botpalád (3 km) - Sonkád (6,8 km) - Kölcse (2,8 km)

Térkép

https://www.google.com/maps/d/u/0/viewer?mid=1zTZn3eNzNfXhm3zz_1bo_abwHu-sHCM&ll=48.009866931041785%2C22.778769999999984&z=11&fbclid=IwAR20ktqvx1DUIhXWFQeshh63t3qlyGiVr9L0xfFvy7mv71T0Omzjy-uLzFs

Látnivalók

Öreg-Túr folyó; Kölcsei református templom; Sonkádi református templom; Túrricsei református templom; Gacsályi református templom; Zajtai római katolikus templom; Magyarország legkeletibb pontja (Garbolc)
A hosszabb útvonal esetében plusz látnivalók: Móricz Zsigmond emlékház (Tiszacsécse); Túr-bukógát (Tiszakóród)

A túra teljes hossza

Hosszabb útvonal: 83 km
Rövidebb útvonal: 56 km

Nehézségi szint

Könnyű

Költségek

Részvételi díj 1500 Ft/fő, amelyet a túra napján szükséges megfizetni készpénzes formában a túravezetőknek. A kerékpártúra időtartama alatt szervezett szakvezetést, túravezetést és kerékpáros szervízszolgáltatást biztosítunk, továbbá biztosítjuk a túra teljeskörű szervezését és lebonyolítását. A belépők megfizetése önköltséges.

Kerékpár és e-bike bérlés

Igény esetén a KRESZ előírásainak megfelelő KTM Joy és GEPIDA Alboin 300 kerékpárokat biztosítunk a résztvevőknek az örökségtúra időtartama alatt, melynek díja 3500 Ft a túra teljes időtartamára. KTM és GEPIDA típusú e-bike-ok bérlésére is van lehetőség, melynek költsége 8.000 Ft a túra időtartamára. A kerékpárokhoz fejvédőt biztosítunk. Kerékpárbérlési szándékát kérjük, jelezze a regisztráció során.

Javasolt felszerelés

A KRESZ - előírásnak megfelelő, megfelelő műszaki állapotban lévő kerékpár és annak kötelező, illetve javasolt felszerelései! Saját kerékpárokhoz pót kerékpár belsőről mindenkinek egyénileg szükséges gondoskodnia.

Szervező

Középkori Templomok Útja Egyesület

Szakvezető, túravezető

Hunyadi Tünde
Szondi Károly

Jelentkezési határidő

2024. április 11. (csütörtök) a megadott elérhetőségeken, és a www.oroksegtura.hu regisztrációs felületén.

További információk

Középkori Templomok Útja Egyesület
e-mail: kozepkoritemplomokutja@gmail.com
telefon: +36 70/466-7874; +36 30/453-7767
www.facebook.com/oroksegtura
www.oroksegtura.hu

A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, a rendező szervezettel szemben semmiféle kártérítési igénnyel nem léphet fel.

A program változtatási jogát fenntartjuk!

A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat részeként, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében az Aktív Magyarország támogatásával valósul meg.

Fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket!

Ezen a honlapon egy csodálatos világ fog eléd tárulni, amely ismeretlenségével, bájával, hangulatos kis falvaiban megbúvó műemlékeivel, rejtőzködő kincseivel mindenkit rabul ejt. Ismerd meg örökséghelyszíneit, indulj el örökségtúráin és fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket.